Az euróövezet elhúzódó  adósságválsága lassítja a gazdaságnövekedést Szlovákiában, amelynek növelnie kell bevételeit, hogy a tervezett három százalék alá szorítsa GDP-arányos államháztartási hiányát jövőre.

 

Az Iveta Radicova vezette leköszönő kormány elsősorban a kiadások lefaragásával a hiányt tavaly 4,6 százalékra csökkentette az egy évvel korábbi 8,1 százalékról. Robert Fico azt tervezi, hogy az évi 30 millió eurót meghaladó profitot termelő cégek társasági adóját 22 százalékra emeli a jelenlegi 19 százalékról. A Smer párt vezetője ezen kívül 19 százalékról 25 százalékra tervezi emelni az évi több mint 33 ezer euró (mintegy 9,6 millió forint) jövedelemmel rendelkező szlovákok személyi jövedelemadóját.

Robet Fico a bankszektor adózását sem hagyná változatlanul. Azt mondta, hogy ha az ágazat rekordprofitra tett szert, akkor rekordadót kell fizetnie. A szlovák bankágazat adózott eredménye 34 százalékkal 674,2 millió euróra nőtt tavaly. Szlovákia korábban 0,4 százalékos speciális bankadót vetett ki a kereskedelmi bankoknál elhelyezett vállalti betételre, ami komoly bírálatot váltott ki a bankok részéről. A Robet Fico vezette Smer ezt az adót 0,7 százalékra emelné.