Vádalkut kötött a hatóságokkal,  megnevezte szlovák bűntársait az 5,7 milliárd forintos áfacsalással gyanúsított M. Mihály, ezért kiengedték a miskolci börtönből, de csak három percig örülhetett a szabadságnak, írja a Blikk.

 

A lap szerint ötven métert tehetett meg, amikor kommandósok rohanták le. Kiderült: azért fogták el, mert a vádegyezségben átadott információkat továbbították a szlovák hatóságoknak, akik rögtön kérték az ő kiadatását. Így a férfi feleslegesen paktált le a nyomozókkal.

„Felháborító, ami ügyfelemmel történt. Nyilván nem tette volna ki életveszélynek szeretteit, és saját magát, ha elárulják neki, hogy a szabadulás tulajdonképpen csak átverés” – mondta a férfi ügyvédje, Lichy József.

A férfi egy soltvadkerti mezőgazdasági cég tulajdonosa, amely a hatóság gyanúja szerint 25 milliárd forint értékű árut utaztatott. Kukoricát, repcét és napraforgót adtak-vettek négy országon keresztül, az iratok szerint Szlovákiából Magyarországra, onnan Romániába, majd Bulgáriába. Az áru egyébként csak papíron mozgott, Szlovákiában hozzá sem nyúltak.