A miskolci polgármester és felesége  aláírása kísértetiesen hasonlít egymásra. Főleg hivatalos okiratokon.
A miskolci polgármester felesége írta alá az összes eddigi közgyűlési előterjesztést? – kérdezte a sajtón keresztül a miskolci MSZP-frakció nevében Földesi Norbert frakcióvezető a város jegyzőjétől és dr. Kriza Ákos polgármestertől keddi tájékoztatóján. Nem minden ok nélkül.

 

Az általa bemutatott dokumentumok tanúsága szerint a Krila-Med Kft. 2008. évi mérlegének elfogadásáról szóló határozat – amelyet az illetékes Cégbírósághoz kell beadni – dr. László Zsuzsanna (a polgármester felesége) ügyvezető nevében íródott. A határozat alján szereplő aláírás azonban – ránézésre is egyértelműen – megegyezik a közgyűlési előterjesztéseken, és az egyéb hivatalos, városi, önkormányzati iratokon szereplő polgármesteri aláírással.

„Két dolog lehetséges. Ha a Krila-Med Kft. 2008. évi mérlegét ténylegesen dr. László Zsuzsanna írta alá, akkor az összes közgyűlési előterjesztésen, s a város nevében aláírt szerződéseken is az ő kézjegye szerepel, és nem dr. Kriza Ákosé. Ha viszont nem így van, hanem felesége helyett a polgármester írta alá a céges mérleget, akkor viszont a cégbírósághoz beadott iratokon szerepel hamis aláírás” – mondta Földesi Norbert, aki arra szólította fel dr. Kriza Ákost, hogy nyilatkozzon, melyik aláírás az övé.

Felkérte ugyanakkor a miskolci jegyzőt, dr. Csiszár Miklóst is, hogy a szocialisták közgyűlési előterjesztésén szereplő aláírásokat megvizsgáló sajóecsegi szekértőjével vizsgáltassa meg ezeket az aláírásokat is, s ezek eredményéről is ugyanolyan lelkesedéssel tájékoztassa a közvéleményt, illetve a rendőrséget, ahogyan azt néhány napja a szocialisták előterjesztésével kapcsolatban is tette-írja az eszakonline.hu