Mostanában sokszor megloptak. De régebben is, amikor vagy háromszor feltörték a kocsimat – amíg volt kocsim – és elvittek számomra fontos dolgokat, ami számukra értelmetlen s használhatatlan volt.

{AC}Például egy lopásnál ellopták a kézzel írott vadásznaplóm utolsó kötetét, amit – még jóval a blogolásom kezdete előtt naponta vezettem. És amikor a bírósági tárgyaláson – merthogy, minő kivétel, elkapák őket – s kértem az elkövetőktől (bocs’, hogy ilyen rendőrien ostoba szófordulatot használok), szóval kértem a cigányfiúkat, hogy mindent megtarthatnak, de a naplómat adják vissza, akkor elég részletesen elmagyarázták, hogy melyik árokba hajították el, mint számukra értéktelen tárgyat… de amikor odamentem, már csak az esőtől szétmálott, olvashatatlan papírfoszlányt találtam. Öt év munkáját lopták el így. Majd jött más kisebb-nagyobb meglopásom, főleg szellemi termékeim eltulajdoníitása, amikor a rendező az én ötleteimet sajátjaként váltotta pénzre, karrierre… ma már némelyikük Kossuth-díjas. De maradjunk az anyagi javak eltulajdonításánál. Veszprémben, pl. A kis herceg próbái alatt kilopták a pénztárcámból az aznap felvett gázsimat. Tudom is ki volt. De nem lehetett bizonyítani.

Az idei, 2012-es vadászévkönyv ára is maga a lopás, mert azt írja a kamara a borítón, hogy „kamarai tagok részére térítésmentes”. Nos, ebben legalább egy hazugság leledzik, és két rendbeni lopás. 1. Nincs önkéntes kamarai tagság; aki legális vadász, annak kötelező kamarai tagnak lenni. Tehát nem önkéntes, s főleg nem térítésmentes, mert a számlán olvastam, hogy a kamarai éves tagdíj 3000 forint ( amiért semmit nem adnak), az évkönyv pedig 1700 forintba kerül. (Ami szánalmasan egyforma, unalmas, évről évre ismétlődő, csak az évszámot cserélik… Ahogy a sarki fűszeres mondaná: ögyes) 2. És azért sem térítésmentes, mert ebben az egyre emelkedő összegben benne van a DNM kiadó haszna – ami nem baj, Dénes Pita emlékére hivatkozva. 3. De ne hazudják, hogy ingyen van, amit velünk, vadászokkal fizettetnek meg. Azt már nem is kérdezném meg újfent: minek két „érdekvédő” szervezet, amikor egyik sem véd érdeket…legfeljebb svéd érdeket, ahova sok pénzért jávorra járnak vadászni a kamarai urak, vagy Kamerunba, ha még mellette a Világjáró Vadászok Klubjában is elnökségi tagok. Az évkönyv 147. oldalán M. T. által írott cikket pedig egyszerűen cinikusnak és arcátlannak tartom. Persze – bizonyos értelemben őszinte a cikk…ha az őszinteséget tágabban értelmezzük. Csak akkor mindenki beszéljen ilyen nyiltan a vadászatról. Ne sunnyogjon. Tudod Barátom, ma annyian szorulnának rá arra az M.T. által nyálcsorgatóan érzékeltetett receptre… Én tudom, hogy M.T.-t hányszor lehetett volna pellengére állítani… Szarka tanítja a fiait…? ACBRSok. Hát ez sokk!

De más téma a lopásról: Loptam tiltott szerelmi órát, miközben otthon azt hazudtam, hogy vadászni megyek. Aztán emlékszem, mikor nagyon régen Ladik Katinak (legendás alternatív költőnő volt, és pocsék színésznő ), szóval Ladiknak írtam egy levelet, és már a következő héten a levelem költői sorait szó szerint viszontláthattam egy napilapban – saját neve alatt. A fene tudja, miért rendített meg az a lopás annyira. Hisz az egész élet kis és nagy lopások esetleges sorrendje, néha lopunk, máskor minket lopnak meg, és ez a körforgás olyan szabályos rend szerint történik, mint ahogy a felhőből eső lesz, az esőből felhő. És mi, kis tolvajocskák csak törekedhetünk azon nemes cél felé, hogy egy szép napon annyit összelopunk, mint némely miniszter, vagy kisebb fikák: nyakók… satöbbik. De e törekvésünk eleve kudarcra van ítélve, mert az igazi, szép, büntetlen lopáshoz uralkodó helyzet kelletik. Amivel a művészféle ember csakis akkor rendelkezik, ha nem meddő barátságokra fecsérli idejét, hanem a döntéshozók ismeretségére vadászva tudatosan építi kapcsolatait. Számos középszerű rendezőt ismertem, aki széles fogsorát villogtatva előre köszönt nekem, aztán a mosoly és a köszönés lassacskán elmaradt, mert a középszerű rendező feltérképezte a köreimet, és rájött, hogy általam semmiféle befolyásos ismeretséghez nem jut. Az ilyen középszerű emberek tehetségük hiányát hasznos barátságokkal tömködik be. Számukra az új ismeretség csupán egy lépcsőfok a befolyásos emberekben rejlő céljuk felé. Olyanok, mint a fürkészdarázs, mely gazdaállataiba fecskendezi a petéit. A középszer így jut hatalomhoz, így szerez vagyont vagy igazgatói széket, és a hatalomhoz való törleszkedése ülteti végül – ha hasonló rafináltsággal lopja össze kapcsolati tőkéjét – esetleg még a kultuszminiszteri bársonyszékbe is.

Így, kiismerve a tolvaj világ szükségszerűségeit, megértem, hogy akinek nincs pénze, elveszi azokét, kiknek ilyen-olyan módja volt megszerezni azt.

Kinek nincs tehetsége, elveszi másét, hogy kiegészíthesse fantáziahiányos énjét. Calvero{/AC}