A Wizz Air fapados légitársaság  menetrend szerinti járatot indít Debrecenből a londoni Luton repülőtérre, írja a Dehir.hu. A Malév múlt hét pénteki leállását követően több fapados légitársaság is célba vette a magyar piacot. A Magyarországon eddig is jelenlévő Wizz Air is kapacitásának bővítéséről döntött.

 

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója még pénteken a leállást követően bejelentette, hogy a Wizz Air 66 százalékkal bővíti budapesti kapacitásait, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámmal számolnak és új célállomásokra indulnak, az első Bukarest lesz.

Néhány nappal később kiderült, a már bejelentett bukaresti mellett további kilenc új célállomásra indít járatot a Wizz Air, és az idén 2,3 millió utassal számol. A tíz új útvonal: Malaga, Kolozsvár, Bukarest, Varsó, Szófia, Larnaka, Heraklion, Zakintosz, Rodosz és Thesszaloniki. Ekkor már egy újabb, hatodik repülőgép érkezéséről is beszámolt a cég.

A debreceni önkormányzat és Wizz Air péntek délután közös meghívót küldött ki a sajtónak. Ebben azt írják, hétfőn 11 órakor Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója Debrecen és térsége turisztikai és gazdasági fejlődése szempontjából fontos bejelentést tesznek. A Dehir.hu információi szerint azt fogják bejelenti, hogy a Wizz Air menetrend szerinti járatokat indít a debreceni repülőtérről a londoni Luton repülőtérre.

A Wizz Air korábban már számos alkalommal végzett próbarepülést a debreceni repülőtérről, így a fapados légitársaság pilótái számára nem lesz ismeretlen terep a cívisváros légi kikötője.