P. Éva, akit azzal vádolnak , hogy a Costa Concordia balesetén akart nyerészkedni, kis híján maga is a tengerbe veszett, írja a Blikk.

 

A nő először azzal keltett feltűnést, hogy a szomszédjával az anyja nevében bejelentette, hogy meghalt a Concordián. Az áldozatok egy csoportját képviselő New York-i magyar ügyvédnek azonban gyanús lett a történet.

Hamar kiderült, hogy P. Éva él, kutya baja, és nemsokára ő maga is előkerült budapesti otthona pincéjéből. A nő ellen eljárás indult.

 

P. Éva most a Blikknek újabb verzióval rukkolt elő. Eszerint feketén dolgozott a hajón, fél évre kétmillió forintot kapott volna. A hajótöréskor a tengerbe ugrott, kiúszott és hazastoppolt.

Mikor hazaért, még a szomszédjának sem szólt, akivel amúgy közeli viszonyban van. A szomszédnő viszont aggódott, és mivel azt gondolta, hogy rokonoknak könnyebben adnak információt, P. Éva anyjaként tett bejelentést.

A foglalkoztatásáról, vagy arról, hogy valaha a Costa Concordián járt volna, P. Évának semmilyen papírja, bizonyítéka nincs. Az új történet legmeghökkentőbb fordulata szerint édesanyja gyermekkorában elhagyta P. Évát, aki csak most, az eset kapcsán értesült róla, hogy három éve meghalt. A BRFK csalás kísérlete miatt nyomoz az ügyben.