Száz tüntető és  háromszáz ételért sorban álló fogadta szombaton este a vasi megyebálra igyekvő vendégeket Szombathelyen.

 

A Vasi Érdekvédők Szövetsége (VÉSZ) által szervezett békés demonstrációt a megyei vagyon államosítása, valamint a demokratikus intézményrendszer lebontása elleni tiltakozásnak szánták – mondta el az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának Kiss Zoltán, a VÉSZ egyik vezetője. A vasi érdekvédelmi szövetségnek több civil szervezet és szakszervezet, például az MSZOSZ és a Liga helyi szervezete is tagja.

A parlamentben az utóbbi időben beterjesztett „rengeteg eszement” egyéni képviselői indítvány szerintünk súlyosan sérti a népképviseleti elvet – közölte Kiss Zoltán. Hozzátette: nem a megyebállal van bajuk, de úgy érzik, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a megyei elitnek nem kellene mulatoznia. „Azért vagyunk itt, hogy érezzék, most már nincs meg az a kétharmados támogatás, ami alapján eddig ezt a törvényalkotó gőzhengert működtették” – hangoztatta.

A megmozdulás szervezője elmondta: demonstrációjukon két ellenzéki párt, az MSZP és az LMP több helyi politikusa is megjelent.

A demonstrálók szilveszteri trombitákat fújtak, kereplőkkel csaptak zajt és kormányellenes jelszavakat skandáltak, „Orbán, takarodj”, „Bóvli ország, bóvli kormány”, valamint „Azori” feliratú táblákat tartottak a magasba.

A demonstráció helyszíne mellett egy furgonból az MSZP helyi szervezetének aktivistái osztottak tartós élelmiszereket és meleg ételt, lencsefőzeléket tarjával.

Czeglédy Csaba, az MSZP városi önkormányzati frakciójának vezetője az MTI-nek elmondta: az ételosztást a helyi roma kisebbségi önkormányzattal közösen szervezték, előzetesen 350-400 ételjegyet osztottak ki a rászorulók között. Szerinte most erre van szükség, és nem a bálozásra.