2012-ben Erdély  – Nagyvárad,

 

2013-ban, amikor Európa Kulturális fővárosa Kassa lesz, Felvidék – Kassa, 2014-ben Kárpátalja – Munkács lesz a Miskolci Téli Fesztivál vendége. A nagyszerű Miskolci „Bartók + ” Operafesztiválra emlékeztetve úgy is fogalmazhatunk: Miskolc + Erdély, Miskolc + Felvidék, Miskolc + Kárpátalja. A fesztivál programjának tematikáját program és

 

 gasztronómiai kínálatát ez határozza meg. A fesztivál zenei színpadjain döntő szerepet kapnak a Kárpát-medence népzenéjéből építkező, az autentikus dallam-és ritmusvilágot modern hangzásmóddal ötvöző zenekarok. Ezen kiemelkedő szellemi értékeket bemutató zenei produkciókat egészséges arányban kívánjuk vegyíteni a színvonalas könnyűzenei előadók programjaival, így biztosítva az értékközvetítő missziónk lehető legnagyobb tömegbázisát annak érdekében, hogy a Kárpát-medence és Magyarország kulturális értékeit közvetítő produkciók minél több emberhez jussanak el és minél több új hívet toborozhassanak maguknak. Jelentős szerepet kívánunk szánni az erdélyi népzenének és az Erdélyből érkező könnyűzenei együtteseknek. Táncházzal, széki táncrendekkel szeretnénk bővíteni a korábbi fesztivál kínálatot bevonva a közönséget a kulturális értékek közvetítésébe-írja a kocsonyafesztival.hu