Kriza:   Miskolc elmozdult a holtpontról

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere alig  két hónappal ezelőtt értékelte a 2010. októberi választások óta eltelt időt. Karácsony előtt, a számvetés heteiben arra kértük, vonjunk mérleget 2011-ről: mit sikerült elvégezni, és mit nem? (ingyen ebédre váró miskolciak)

 

– Amiben alighanem mindenki egyetért: nem volt könnyű év.
– Amióta csak az eszemet tudom, mindig nehéz idők jártak. Először a puha vagy kemény, de mindenképpen a diktatúra miatt, aztán a rendszerváltás sorsfordító idején, majd a gazdasági problémák, a megszorítások nyomán. Nem könnyű most sem. Sem az unióban, sem az országban. Miskolcon sem. 2011 nehéz év volt, súlyos örökséggel terhelt. Őszintén szólva, nem bánom, hogy lassan vége.
A miskolci polgárok döntésével tavaly menesztett szocialista városvezetés 28 milliárd forint feletti hitelállományt hagyott ránk. Az összeg nyomasztó, de nagyobb baj, hogy ez a pénz nem hozta lendületbe a várost. Azt is mondhatnám, nyoma veszett. Több milliárd forinttal kellett lefaragni a 2011-re tervezett hiányt úgy, hogy működőképes maradhasson a város. Ilyen körülmények között eredmény az is, hogy jártak a buszok és a villamosok, biztosítani tudtuk a lakosság számára a közszolgáltatásokat.
Meg kellett állítani a herdálást, a város további eladósodását. Meg kellett húzni a nadrágszíjat és ezt magunkon, a hivatalon, az intézményeinken, a cégeinken kezdtük. Megfizettük az árát, bizonyára népszerűségben is. Sokszor kényszerültünk olyan döntéseket is hozni, amelyek nem találkoztak az emberek szimpátiájával. Ám nem volt más lehetőségünk. A kialakult helyzetet nem mi idéztük elő, hanem a korábbi rossz döntések. Ezeket nyögjük most is. A korábban tett gazdasági felelősségvállalások következményeivel még mindig küzdünk, gúzsba kötik az új vezetést, és igen, nap mint nap szembesülnek vele a miskolciak is. A gazdasági felelősséget nekünk kell cipelnünk, ránk hagyták a szocialisták, a politikai felelősség azonban az övék.
A pénzügyi egyensúly megteremtésén túl arra koncentráltunk 2011-ben, hogy hosszabb távra szóló terveket készítsünk, rendezzük sorainkat a gazdaság, a kultúra, a sport területén. Így szűk egy esztendő alatt, 2011 végére az új városvezetés irányításával Miskolc elmozdult a holtpontról, a város gazdálkodását sikeresen konszolidáltuk.

– A decemberi közgyűlésen elfogadták a jövő évi költségvetés koncepcióját. A számok tanúsága szerint meglehetősen szűkös források állnak rendelkezésre, minden területen.
– A tengernyi szám között lehet találni olyanokat, amelyekből levonható a következtetés: jövőre erre vagy arra a területre kevesebb jut, mint az előző évben. De hozhatók ellenpéldák is. A végleges költségvetés összeállításáig rengeteg még a munka, ám az elfogadott alapelvek, a sarokszámok biztosítják, hogy megmaradunk a takarékos, a pénzügyi stabilitást megőrző gazdálkodási pályán. Ez gyökeres változás ahhoz a nyolc évhez képest, ami a folyamatosan növekvő eladósodásról, az adósságszolgálat örökül hagyásáról szólt. Az alapelveink világosak: a közszolgáltatásokat – legalább az eddigi színvonalon – biztosítanunk kell, ehhez elő kell teremtenünk a forrásokat. És előteremtjük a pénzt a már elkezdett, és az előkészített, feltétlenül elindítandó fejlesztésekhez is.

– Sok miskolci kérdezheti, kérdezi, mi lesz a munkahelyekkel?
– Igen, ez az igazi kérdés: van-e munkája a dolgozni akaró miskolciaknak? Ez létkérdés a város számára. Ezért tartom abszolút prioritásnak a gazdaságfejlesztést, a munkahelyteremtést. Őszintén hiszem, a munkahelyteremtés korszaka már elkezdődött nálunk. Csak néhány eredményt említek. A Bosch csoport Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében az egyik legnagyobb gyártócsarnokát adta át szeptemberben Miskolcon. Ez több mint 1100 új munkahelyet jelent 2014-ig. Miskolcra települ Európa egyik vezető, finn gépgyártó társasága. Hét ország 65 városa közül választották Miskolcot, ez nagy eredmény. A foglalkoztatottak létszáma itt elérheti az 1500 főt is. Drótgyárat épít nálunk egy német cég, ők mintegy 150–200 embernek adnak majd munkát. Ez egy év alatt 2800 új munkahely. De ezek csak a kezdeti lépések. Nem állunk meg. Miskolc ugyanis felkerült a befektetői térképre, ezt támasztják alá a távol-keleti országokból érkező megkeresések, érdeklődések is. Az ipari park gyakorlatilag megtelt. Jelenleg már a Mechatronikai Ipari Park bővítéséről tárgyalunk.
Persze tudom, a napi megélhetési gondokhoz képest ezek hosszú folyamatok, sokszor évekig is eltarthat, amíg az eredményt közvetlenül érezhetik a miskolci álláskeresők. Ezért stratégiai feladatként kezeljük a közmunkaprogramot is. 2011-ben is így tudott 860 közmunkás dolgozni a Városgazda Kft.-nél. Sokaknak segítséget jelent majd a januárban útjára induló Start munkaprogram, és a közfoglalkoztatás egyéb, részben megújuló, bővülő formái. Az ezek által kínált lehetőségekkel élni fogunk, így reményeink szerint minél többen munkához juthatnak azon miskolciak közül, akik valóban szeretnének dolgozni. További részletek.
miskolci napló/minap.hu