Bakiparádé. Az MTV rendőrséget hívott a német közszolgálati adó tudósítója ellen

A magyarországi sajtószabadság  felszámolásáról közölt riportot a német ARD televízió. A német közszolgálati adó budapesti riportjában az MTV-ben uralkodó állapotok ellen éhségsztrájkoló Nagy-Navarro Balázst interjúvolják meg – írja a Heti Válasz.

 

A Lomnici-ügy mellett – mint ismert, az Duna Tévé híradójában kimontírozták Lomnici Zoltán korábbi főbírót – Papp Dániel legelső hamisításáról számol be részletesebben a német adó.

A Fidesz-kormányt keményen kritizáló Daniel Cohn-Bendittel szemben – az amúgy eddig sehol sem igazolt – pedofília vádját vette elő még az év elején. Papp Dániel pedig úgy vágta össze a zöldpolitikus egyik budapesti sajtótájékoztatóját, mintha Cohn-Bendit a pedofíliára vonatkozó kérdés után elhagyta volna a termet. Holott az Európai Parlament zöldpárti frakcióvezetője részletesen, nyugodt hangon adott választ Papp kérdéseire, s csak aztán – a kérdés elhangzása után legalább fél órával – fejezte csak be a sajtótájékoztatót. Papp a hamisítás után mégis előléptetésben részesült, és a mostani Lomnici-ügy után is csak az egyik posztjáról kellett lemondania, mondja az ARD tudósítója.

Amikor az ARD az MTV székháza előtt akart forgatni, a közszolgálati média részéről megjelent egy alkalmazott – anélkül, hogy bemutatkozott volna -, és rendőrrel fenyegetőzött. Végül ki is hívta a rendőröket – ám azok nem jártak el a munkájukat végző német forgatócsoport ellen.