Az elmúlt 24 órában Borsod-Abaúj-Zemplén Megye útjain 8 személyi

 

sérüléses (ebből 3 súlyos) és 7 anyagi káros közlekedési
baleset történt, melyek során 7 fő könnyebben, még 3 fő súlyosan
megsérült.
A balesetek legfőbb oka, hogy a sofőrök nem az út és látási
viszonyoknak megfelelően vezették járművüket, két esetben ezt tetézték
azzal is, hogy alkoholos befolyásoltság alatt .

A délelőtti órákban Sátoraljaújhely belterületén közlekedett
személygépkocsijával egy 62 éves helyi asszony. Haladása során a
kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget a táblával jelzett
kijelölt gyalogos átkelőhelyen szabályosan közlekedő idősebb párnak,
minek következtében mindkettőjüket elütötte. A baleset során a gyalogos
az asszony 8 napon túl, míg férje 8 napon belül gyógyuló sérüléseket
szenvedett. A helyszínelés során a járőrök megállapították, hogy a
gépkocsi szélvédőjét a sofőr nem takarította le a ráfagyott jégtől.

Pácin belterületén késő délután Ricse irányából Sátoraljaújhely felé
közlekedett személygépkocsijával egy 42 éves sátoraljaújhelyi férfi.
Haladása során későn észlelte az úttest közepén a felezővonalnál a
kerékpárja mellett fekvő 70 éves helyi férfit. A sofőr a gépkocsi
kerekével áthajtott a kerékpár első kerekén, mely alatt volt a fekvő
férfi lába. A baleset következtében az idős férfi súlyos sérüléseket
szenvedett.

Miskolc belterületén december 22-én éjjel 02 óra 05 perckor egy 21 éves
helyi fiatalember személygépkocsijával közlekedett a Futó utca irányából
a Pesti úton Harsány felé. A sofőr a Pesti útra kanyarodva és a külső
forgalmi sávban haladva nem az útviszonyoknak megfelelően választotta
meg járműve sebességét, melynek következtében a gépkocsi felett
elvesztette uralmát. Az autó vezetője a járművel az úttest jobb oldala
melletti füves padkán keresztül az aszfaltozott járdára hajtott, ahol
először a járda mellett végighúzódó beton ajzatnak ütközött, majd egy
a járdán gyalogosan közlekedő 19 éves nyékládházi fiatalembert elütötte.
Ezt követően a gépkocsi a füves padkán található beton közvilágítást
tartó oszlopnak ütközött. A baleset következtében a gyalogos fiatalember
súlyos, míg az autó utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, a sofőr nem
sérült meg. A gépkocsi vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda
pozitív értéket jelzett.