Ha a költségvetés  minden tartalékát feléli a kormány, és a GDP stagnálna, akkor a 2,5 százalékos GDP-arányos deficit ugyan nem, de a 3 százalék körüli szint még tartható lenne – mondta a Napi Gazdaságnak Samu János, a Concorde közgazdásza.

 

A szakember szerint ez azt jelentené, hogy semmilyen mozgástere nem maradna a kabinetnek, miközben a recesszió valószínűsége fokozatosan nő. Úgy vélte, a mozgástér legalább 100 milliárdos plusztartalékot igényelne, de efölötti, 100-200 milliárd forint további megtakarítás is szükséges lenne ahhoz, hogy egy visszaesést követően is tartsa magát Magyarország a vállalt hiánycélhoz.
Oszlay András, a Takarékbank elemzője is azt mondta, ha a kormány teljesíteni akarja a 3 százalék alatti GDP-arányos hiányt, ahhoz 100-200 milliárdot „valahonnan szereznie kell”. Megjegyezte, hogy a bevételi oldal eleve súlyosan terhelt, és úgy tűnik, nincs már érdemi mozgástér, ám a kiadási oldalon még elképzelhető, hogy vannak tartalékok. Ez azonban érzékeny terep – jegyezte meg.
(MTI – Napi Gazdaság)