Megvallom bepánikoltam, amikor megláttam a dolgot. A kissrác az aulában úgy, de úgy pörgette, hogy leesett az állam. – Úristen! Ennyire lemaradtam a volna a világ fejlődéséről? – kérdeztem inkább magamtól. Sajnos kihallatszott. – Ennyire! – mondta barátom elég lesújtóan. – És, hogy hívják ezt az izét? – kérdeztem önbizalmam romjain.
– Pe-on-za! – mondta, szép lassan, tagoltan, hogy én is megértsem. Fejét csóválva kérdezte: – Te nem tudtad, hogy világőrület, kicsik és nagyok játszák? Ráadásul mexikói! Olyan, mint a tiki-taki, csak csendesebb és teljesen más! Osztály, iskola, városi, sőt világbajnokságot rendeznek belőle!
Gyorsan elkértem a kütyüt a kislegénytől. Kis pörgettyű, ami mozgásában búgócsigára hasonlít. Próbáltam beleélni magam, megfejteni a fergeteges titok lényegét. Hát igen, ez olyan, mint manapság az élet. Madzagon rángatják az embert, aztán pörög, amíg a lendület tart.
Kezdem kapizsgálni! A játék azért ilyen népszerű, mert akarva-akaratlan az életre tanít! Gyorsan megérteti mindenkivel: nem mindegy, hogy az ember a madzag melyik végén leledzik!