Hamarosan megállapodhat a kabinet a Magyar Bankszövetséggel a devizahitelesek újabb lehetőségeiről – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A Bankszövetség javaslatai az állam, a bankok és az adósok közötti tehermegosztásra arra épülnek – és ez a kormány alapelve is. „A javaslatok egy hosszabb távú kezelést helyeznek a középpontba, tehát nemcsak olyanokat, amelyek azonnal segítenek” – írja az Inforádió.

 

Cséfalvay Zoltán kitért arra is, hogy november végéig 54 ezren éltek a végtörlesztés lehetőségével. „Ebből körülbelül ki lehet számolni, hogy év végéig körülbelül százezren választhatják ezt a megoldást” – mondta az államtitkár, aki szerint a végtörlesztők döntő többsége nem banki kölcsönből, hanem megtakarításokból fedezi az ügyletet.

Mint mondta, 50 ezren családi és egyébként meglévő megtakarításokból fedezték a végtörlesztést, és nem bankoktól felvett refinanszírozással. „Tehát ők most egy ideig valószínűleg nem erősítik a keresletet”.