Egyre ellentmondásosabb, hogy mi égett a Miskolci Egyetemen

220x161-images-stories-fust

„Három bejelentés  érkezett az egykori egyetemi fűtőmű szerda délutáni füstjével kapcsolatban. ” – tudtuk meg csütörtökön reggel Sallai Ferenctől, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kommunikációs vezetőjétől. „Kollégáink negyed órán belül a helyszínen voltak, s nyilván ők is azt látták, tapasztalták, ami az állampolgári bejelentésben állt. Azt tudni kell, hogy a kémény a volt fűtőműtől különálló építmény. Kollégáink a helyszínen szerzett tapasztalataik kapcsán arról számoltak be, hogy a Science Múzeum kivitelezője dózerral körülbelül 5 köbméternyi sóderral elfojtotta a tűzet, ezért már nem lehetett látni, hogy mi égett, mit is égettek valójában. A beruházás kivitelezőjének elmondása szerint nem építési hulladékot égettek, azzal eltudnak számolni. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vizsgálata az üggyel kapcsolatban folyamatban van.”-írja a boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű