Csézyt és párját, Szabó  Lászlót összekovácsolta a tragédia. Talán a közös sors hozta így össze őket, hisz a kutató párja is öngyilkos lett, épp hét évvel ezelőtt…

 

Hat éven át tartott a szerelem Csézy és a jó nevű vállalkozó, Lajos László között. Ám kapcsolatuk az utóbbi három évben megromlott, ám világ felé mindezt nem mutatták: összejövetelekre, fellépésekre jártak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Másfél évvel ezelőtt is egy ilyen rendezvényen ismerkedtek meg a rákkutatásban kimagasló eredményeket elérő Szabó Lászlóval, akivel mindketten jó barátságba kerültek. Olyannyira, hogy amikor idén augusztusban Csézyék kapcsolata végleg megromlott, az énekesnő Szabó Lászlóval osztotta meg problémáit. A férfi azt mondja: az általa csak Böbinek szólított Csézy sírt és kétségbe volt esve, hogy mi lesz velük… „Elmondta, hogy Laci összes cégét felszámolták, és a Böbi nevén működő vállalkozással is baj van. Kérte, hogy segítsek nekik, nézzem meg a cégét, mert bírósági eljárás indult ellenük. Próbáltam segíteni lelkileg, mert tudtam, hogy nehéz helyzetben vannak anyagilag, és a kapcsolatuk is zátonyra futott. Böbi ennek ellenére nagyon szerette Lacit, lelkileg sosem tudta elengedni, valami megfogalmazhatatlan kötelék fonta hozzá.”
Szabó László és Csézy rengeteget beszélgettek akkoriban, a lány sok mindent elmondott, ami legbelül, nőként is kínozta. Még egészen intim titkokat is megosztott a férfival.
További részletek a BEST magazin e heti számában.