Mintegy negyvenen gyűltek

 össze este két fideszes önkormányzati képviselő háza előtt, hogy a lemondásukat követeljék. Kovács Géza a tüntetést szervező „EsztergOHM valódi ellenállási újság és közösség” elnevezésű civil csoport képviseletében elmondta, hogy ezen a héten minden este két-két fideszes képviselő háza elé szerveznek békés tüntetést, felolvassák a számukra megfogalmazott petíciót, majd a szöveget bedobják a képviselők postaládájába.

 

Az MTI-hez eljuttatott petíció szerint azt kérik számon minden egyes fideszes képviselőn, hogy a volt fideszes polgármester, „Meggyes Tamás szolgalelkű kiszolgálójaként részese volt Esztergom tönkretételében”, valamint a választások óta eltelt másfél évben nem működnek együtt a kétharmados többséggel megválasztott független polgármesterrel, Tétényi Évával.

A múlt pénteken több esztergomi intézmény állami tulajdonba vételéről nyújtott be törvényjavaslatot az országgyűlésnek Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott.

A javaslatban az előterjesztők leírták, hogy Esztergomban „az önkormányzat működése törvénysértő és alkotmányellenes”, a törvényjavaslat végleges szövegében azonban ez már nem szerepelt, mert az előterjesztők szerint az önkormányzat működésének minősítése nem az ő feladatuk.

Czunyiné Bertalan Judit a javaslat benyújtása kapcsán közleményt is eljuttatott az MTI-hez. Azt írta: a pénteki esztergomi képviselő-testületi ülést követő események okán mint Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott „a helyzet konszolidálására a szükséges lépések megtételét” kezdeményezi.

Esztergomban a tavaly októberi választások óta patthelyzet van a képviselő-testület kétharmadát adó Fidesz-frakció és az ugyanekkora aránnyal megválasztott független polgármester között.

Tétényi Éva 1,2 milliárdos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző, Meggyes Tamás (Fidesz) vezette önkormányzattól, és ezért adósságrendezési eljárást kért a város ellen. A Fidesz már az első képviselő-testületi ülésen közölte, fél évig nem hajlandó alpolgármestert jelölni, illetve később jelezte, az adósságrendezési eljárást törvénytelennek tartja, ezért nem működik együtt a polgármesterrel.