A volt OCÖ-elnök ugyan elment Gyurcsányék

pártalapító rendezvényére, de egyelőre nem kíván politikai párthoz csatlakozni.

 

A bírónő korábban közölt terveivel szemben mégsem hirdet ma ítéletet a Kolompár Orbán és társai ellen a Kecskeméti Városi Bíróságon folyó büntetőperben. Sőt, mivel a következő hónapokban a nyomozati szakban ,,némán maradó” tizenhat tanú meghallgatásáról rendelkezett, illetve újabb okirati bizonyítékok is előkerültek, ítélethirdetés legkorábban májusban várható.

Sárközy Szabolcs bírósági szóvivő lapunknak elmondta, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Kolompár László másodrendű vádlott esetében ráadásul vádkiterjesztéssel élt az ügyészség, ami tovább hosszabbítja az eljárást. Ismert, Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ, mai nevén: Országos Roma Önkormányzat) baloldali kötődésű volt elnökét a három ügyből egyesített per keretében jelentős értékre elkövetett sikkasztással és számviteli fegyelem megsértése bűntettével, valamint jogosulatlan gazdasági előny szerzésével vádolják.

Az ügyészek egyebek mellett azt róják fel neki, hogy a vezetésével működő kiskunmajsai cigány érdek-képviseleti szervezet az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól a roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert, 13 millió forintos támogatás egy részének elköltését valótlan tartalmú számlákkal igazolta.

Kolompár valamennyi vádpontban ártatlannak vallotta magát, sőt az eljárást koncepciósnak minősítette, és egyenesen úgy fogalmazott, hajlandó osztozni az emberi jogi küzdelmek meggyilkolt vagy bebörtönzött mártírjainak sorsában. Szerinte Martin Luther Kinget, Mahatma Gandhit vagy Nelson Mandelát más-más módszerekkel ugyan, de szintén a politika ,,készítette ki”.

A volt elnök egyébként nemrég részt vett a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció (DK) születésnapi, a párttá alakulást is ünneplő rendezvényén. Megkeresésünkre Kolompár elmondta, nem gondolja, hogy itt lenne az ideje, hogy ő vagy az általa vezetett Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma akármelyik politikai párthoz csatlakozzon.

,,Ugyanakkor ha bármely, a demokratikus értékeket képviselő párt meghív egy rendezvényére, elmegyek” – indokolta Kolompár Orbán, hogy miért jelent meg a DK összejövetelén.
ma.hu