Amikor láttam, hogy gyermekem kínlódik az egyenletrendezéssel elcsodálkoztam. Hogy lehet ezt nem tudni? Aztán eszembe jutott, hogy nekem miért megy. Azért, mert Ő tanított. Emlékszem szombat volt és utolsó óra. (Akkor még volt szombaton iskola). Valaki a táblánál szenvedett, aztán a következő, meg a következő. Nem ment ! – Brrr… ennyi káposztafejet régen láttam – mondta mérgesen és nagysebességgel elkezdte írni a táblára: (a+b)/(c+d-e)….= (k-l+m), talán mondanom sem kell az abc valamennyi betűje szerepelt az egyenletben.
– Hétfőre tessék mind a 25 betűre rendezni, ennyi egyenletet akarok látni! Szép hétvégénk volt! De, aki megcsinálta megtanulta!
És róla eszembe jutnak a villamos gépek. Azaz nem a gépek, hanem a körök, amelyek a tengernyi erőtér ábrázolásához kellettek. Mindkét kezében krétával olyan köröket rajzolt a táblára, hogy a szájunkat tátottuk. Szünetben a nagy fakörzővel lemértük és stimmelt. De a varázslat nem ez volt, hanem az, hogy vért izzadva, de tudtuk, amit tudni kellett! Mert megtanította velünk! – Kérem, egy Bláthys tudatlanságával nem hozhat szégyent az iskolára! – mondta Tanár Úr.
Szigorú volt, de igazságos. Egy félévben 8-10 jegyünk volt, annyit feleltünk. Ahogyan köreit rajzolta, olyan pontosan tudta, hogy tanulói mit érdemelnek. Ám ne gondolja senki, hogy a vídiakeménységű ember hiányában volt a humornak. Szellemes történeteit, pengés megjegyzéseit örökké őrizzük emlékezetünkben! De nincs többé! Eltávozott örökre a Tanár Úr. Elment Szabó Károly, sokunknak Szabó Karesz! Senki ne vegye kegyeletsértésnek, de így hívtuk és azt mondják, akit a diákok szeretnek, becenevet kap!
Bláthysok, ha az égen szabályos felhőkarikát láttok, tudjátok ő rajzolta! Nyugodjon békében!