Tisztelt gróf Nyáry Éva Nagyperjel Asszony!
Dr.Boldizsár Tiborné Elnök Asszony!
Mosolygó Béla Parancsnok Úr!
Kedves Éva, Viola és Béla!

 

Ma esti RTL híradóban „ment le,” Észak-magyarországi Régiónk területén, Miskolctól 20 km-re található Ónod községben, nagyon gyors segítségre van szüksége egy albérletben élő Nagy családnak.
Az apa alkalmi munkából él,
Az anya öt kiskorú gyermekét neveli odahaza van.
Két 3 éves iker gyermek,
továbbá, 7 és 9 éves gyermek,
legnagyobb 13 éves.
A 13 éves kislányuk a közelmúltban esett át egy szívműtéten. Már Ónod-i albérleti lakásukon ápolják.
Elhangzott és látszott, hogy „mostoha, hiányos” körülmény vannak a lakásban.
Elmondták, hogy festésre, laminál padlóra, bútorokra és ruhákra, játékokra lenne szükségük.
Különös tekintettel a műtéten átesett gyermek szobájában, gyors sterillé tétele a legfontosabb feladat!
De sokban kerül majd a kislány Bp-re történő utaztatása is a kezelések miatt.

Kezdeményezzük, hogy a Szent Lázár Katonai és Korházi Lovagrend, Észak-magyarországi „Szent László kommenda elöljáróink közreműködésével, segítsen a rászoruló nagy-Család helyzetén.
Szükség esetén Hajdú Viktória riporter Asszonnyal is kapcsolatba tudunk lépni, családunk kedves ismerőse.

Atavis et Armis

lovag Mezei László & dáma Mezei Éva