A vezető vasárnapi brit konzervatív lap izraeli forrásai szerint az általuk összegyűjtött legújabb adatok egyértelmű bizonyítékként szolgálnak arra, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program nem polgári célú – ahogy Teherán hivatalosan állítja -, hanem fegyverek előállítását szolgálja.

A jelentésből állítólag kiderül majd – írja az Origo – , hogy az iráni tudósok több számítógépes modellt is készítettek atomrakéta-töltetekről, egy műholdfelvételen pedig olyan acéltárolót örökítettek meg, amelyet valószínűleg atomfegyverek kifejlesztéséhez, kísérleti robbantásokhoz használtak. Irán ráadásul az elmúlt években több, a korábban hadrendben lévőknél nagyobb hatótávolságú hordozórakétát is tesztelt. A tesztek szintén arra utalnak, hogy Irán katonai csapásmérő ereje hamarosan növekedni fog.

A The Sunday Times szerint az elmúlt héten egyre több jel utalt arra, hogy Izrael csapásmérést fontolgat az iráni nukleáris létesítmények ellen. A lap forrásai szerint az izraeliek indítási kísérletet hajtottak végre egy Jerikó-3 típusú rakétával, amely szintén alkalmas nukleáris robbanótöltetek célba juttatására, és amellyel iráni célpontok is elérhetők. Az izraeli hadsereg emellett „egyéb gyakorlatokat is végrehajtott”, az általában „galambnak” tartott izraeli államfő, Simon Peresz pedig arra utalt egy minapi interjúban, hogy mind közelebbi a katonai megoldás kilátása.

Mindez azokat a találgatásokat táplálja, amelyek szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyomást gyakorol a fegyveres erőkre az Irán elleni katonai csapás időpontjának és mikéntjének meghatározására – áll a brit lap írásában.

A The Sunday Times izraeli forrásai szerint egy ilyen csapásmérés esetén a légierőt és a haditengerészetet, sőt a szárazföldi erőket is be kellene vetni, mivel csak egyetlen támadásra lenne lehetőség.

Barack Obama amerikai elnök és Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár ugyan a diplomáciai megoldást és az Irán elleni szankciókat hangsúlyozta múlt heti franciaországi látogatásán, a Guardian című brit napilap szerint már vannak tervek a támadásra Amerikában is.

A brit lap szerdán arról írt, hogy

a brit hadsereg elkezdett terveket kidolgozni egy lehetséges katonai akcióra, amelyet az Egyesült Államokkal közösen indítana Irán ellen. A lap szerint a brit védelmi minisztérium úgy véli, hogy az Egyesült Államok hamarosan továbbíthatja nekik terveit, amelyek kulcsfontosságú iráni létesítmények elleni rakétacsapásokról szólnak.

 

A nukleáris fejlesztések miatt Irán ellen az elmúlt években több nemzetközi szankciót vezettek be, ennek ellenére Irán idén nyáron bejelentette, hogy a korábbinál is jobban felpörgeti energiatermeléshez és fegyverkezéshez egyaránt használható atomprogramját. Irán nyári bejelentése arra utal, hogy nem csak békés szándéka van az urándúsítással, ugyanis a nyáron megkezdett fejlesztéseket csak kutatóreaktorokban lehet használni, energiatermelő reaktorokban nem.

A helyzetet bonyolítja, hogy 2012-ben törvényhozási, 2013-ben elnökválasztást tartanak Iránban, és a politikai harcok egyre kiélezettebbek, Mahmúd Ahmedinezsad államfőt számos bírálat éri. Mohammad Khatami korábbi államfő arra intette októberben Ahmedinezsadot, hogy fel kell hagynia az agresszív külpolitikával, amely Irán területi integritását és biztonságát fenyegeti. Ali Juneszi, a ma is népszerű volt hírszerzési miniszter pedig kijelentette, az iráni kormányzatnak fel kell hagynia azzal a politikával, „amely ellenségeket és kemény szavakat gyárt, mert ezek nem szolgálják országunk érdekeit”. Az ellenzék azzal vádolja az iráni vezetést, hogy az iráni gazdaság felpörgetésében elszenvedett kudarcokat és a szabadságjogok korlátozását akarja elfedni az agresszív külpolitikával.

Izraeli hírszerzési források szerint Irán 2015-re érheti el azt a technológiai fejlettséget, hogy működőképes atomfegyvert tudjon előállítani.

atv.hu/MTI/Origo