A kormány visszavonulót fújt és a korábbi hírekkel ellentétben mégsem fogja csökkenteni a polgármesterek fizetését, tudta meg az ATV Híradó kormányzati forrásból. Az értesülést megerősítette a TÖOSZ főtitkára, Dr. Zongor Gábor is.

 Múlt héten írt arról a Népszabadság, hogy amennyiben a parlament változatlan formában fogadja el az új önkormányzati törvény tervezetét, jelentősen csökkenhet a polgármesterek és jegyzők fizetése 2013-tól. Kisebb községekben a településvezetők az eddigi fizetésük harmadát sem kereshetnék majd meg – ma például az ezer fő alatti községekben a nem egészen negyvenezer forintos köztisztviselői illetményalap hét-kilencszeresét kaphatják, a javaslat szerint csak két és fél-háromszorosát -, be kellene érniük havi bruttó százezerrel. A kisvárosok esetében nagyjából feleződne a díjazás, míg a budapesti főpolgármester jelenleg 670 ezer forintos havi fizetése körülbelül 100 ezer forinttal csökkenne a lap szerint.

A jegyzők kevesebbet veszítenének: annak az alapilletménye, aki kisebb településeken dolgozik, mintegy 20 százalékkal lenne kevesebb – itt az illetményalapot 6,25 helyett öttel kellene szorozni -, míg Budapesten a főjegyző csak pár százalékot veszítene. Miután a tényleges jövedelem az esetükben különféle pótlékokat is tartalmaz, ez sem jelentéktelen összeg és a kieső pénz több tízezer forint lehet havonta – írta a Népszabadság.

Információink szerint a lap értesülései pontosak voltak, azonban úgy tudjuk, hogy keddi ülésén a kormány úgy döntött, hogy eláll a tervtől, többek között azért, mert a harmadára csökkentett fizetéssel nagyon kevesen indultak volna a polgármester-választásokon.