Hivatali visszaélés bűntette miatt büntetőfeljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen Kormos Dénes, az MSZP megyei önkormányzati frakcióvezetője Mengyi Roland (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke ellen.

 

A szocialista politikus hétfői sajtótájékoztatóján Miskolcon elmondta, hogy Mengyi Roland a megyei közgyűlés hozzájárulása nélkül írta alá Orbán Viktor miniszterelnökkel október 3-án a megyei önkormányzatok vagyonának állami kézbe adásáról szóló megállapodást, ez a hatályos jogszabályok szerint törvényellenes.
Mint mondta, az ügyészségen az elmúlt hét pénteken tett feljelentést a frakció nevében.

A megállapodás megkötése ellentétes az önkormányzati törvénnyel, hiszen a helyi önkormányzatokat megillető tulajdonosi jogokkal a közgyűlés, nem pedig a közgyűlés elnöke rendelkezik, Mengyi Roland pedig semmiféle felhatalmazást nem kapott a közgyűléstől ilyen megállapodás megkötésére, eljárása így törvényellenes volt – mondta az MSZP-s politikus. Azt is közölte: a feljelentés mellett törvényességi ellenőrzési eljárást is kezdeményezett a megyei kormányhivatalnál, szintén ebben az ügyben.

Megítélése szerint a közgyűlési elnök különösen jelentős vagyoni hátrányt okozott a megyei önkormányzatnak, illetve a települési önkormányzatoknak.

Azt is elmondta: ha mégis lett volna ilyen felhatalmazása az elnöknek – bár erről az MSZP nem tud -, akkor viszont hűtlen kezelést követett el, mind ő, mind pedig a döntésben részt vevő közgyűlési tagok, hiszen az önkormányzat mintegy 18 milliárd forintnyi könyv szerinti értékű vagyonát kínálták fel a 10 milliárd forintnyi adósság átvállalásának fejében.