Miskolcon senki, de Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára  hivatalában fogadta Németh Csabát

Összeegyeztethető a világszínvonalon űzött sport és a munka. Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára  hivatalában fogadta Németh Csabát, aki a világ legnehezebb terepfutó versenyén az Ultratrail de Mont Blanc 166 kilométeres távján, idén negyedik helyezést szerzett. A versenyen 63 ország 2500 indulója állt rajthoz. 

Az Alpok legmagasabb hegycsoportja körül, a híres Grand Random Tour vonalán vezető, több mint kétnapos útszakasz 9500 méter szintemelkedésével három országon halad át. Európa egyik leggyönyörűbb futómezsgyéjén az első versenyt 2003-ban rendezték. Az akkor még „csupán” 153 km hosszú, 8000 méteres szintemelkedést jelentő kihívást az indulóknak alig több mint tizede tudta teljesíteni.

A jelenleg 43 éves, családjával Miskolcon élő sportember azt mondja, az ultramaratonisták mezőnyében ez még nem számít igazán magas kornak. Németh Csaba szerint az effajta versenyeken az eredményességet nem az izomtónus és a tüdőkapacitás dönti el, hanem hogy miként sikerül fejben felkészülni a megmérettetésekre.

A hegymenő – aki e sportágban munkája mellett vált igazi klasszissá – már számos hazai és nemzetközi futóversenyen nyert. A hegymászástól a triatlonig sokféle sportágat kipróbált, s vallja, hogy a sport a munka mellett olyan kikapcsolódás, amely megőrzi egészségünket is. Czene Attila úgy vélte, Németh Csaba életútja sokak számára követendő minta, életfelfogása a család, a munka és a sport összhangjáról, s értekeinek megbecsüléséről példaértékű.

Az egyeztetésen a sportolói életút támogatása és az egészséges életmód elterjesztése mellett szó esett a versenysportban kimagasló eredményt elérő fiatalok kettős karrierjének kérdésköréről is, melynek támogatásával az Európai Unió is kiemelten foglalkozott a magyar elnökség ideje alatt.