A közszolgálati bulvárhíradónak nevezett Ponttal is az az MTVA célja, hogy az m1 zuhanó nézettségét feltornázza. Az esti híradó előtt, hét órakor kezdődő Pont a második legnagyobb költségvetéssel készülő új műsor lesz az m1-en.

 

Úgy tudjuk, hogy a benne dolgozó stáb nagyon büszke arra, hogy a tisztán virtuális stúdióban „egy akkora érintőképernyős számítógép lesz, amekkora még egyetlen magyar műsorban sem volt”. A heti ötször jelentkező, „a valódi világ” alcímet viselő produkciót az egyik héten Novodomszky Éva, a másik héten a műsor főszerkesztője, M. Kiss Csaba vezeti majd.

A műsor irányelve ebben az esetben is az a mondás, hogy „nem attól lesz közszolgálati valami, hogy unalmas”, ennek megfelelően a Pont egy infotainment műsor lesz, ami napi aktuális laza témákat és bulvárjellegű híreket dolgoz majd fel mértéktartó módon. A közszolgálati Fókusznak vagy Napló lightnak is csúfolt Pontban lesz például egy dokureality sorozat, amiben egy magyarországi vagy határon túli falu mindennapi életéről tudósít majd egy odaköltöztetett stáb. A Pont ugyanakkor az Aktívhoz hasonlóan teret ad majd a többi m1-es műsor promójának, és a csatorna sztárjainak futtatására is. Úgy tudjuk, a Ponttól azt várják, az m1 egyik legnézettebb produkciója legyen, ami megalapozza a Híradó nézettségét is.