Végleges: nem ölték meg Zámbó Jimmyt

Nem történt bűncselekmény – ezzel a megállapítással zárult a BRFK tavaly szeptemberben elrendelt nyomozása a tíz éve halálos fegyverbaleset áldozatául esett Zámbó Jimmy ügyében. Azt azonban csak remélni lehet, hogy döntéssel végleg lezárulnak a Jimmy halálát övező találgatások.

Zámbó Imre 2001. január másodikán halt meg. Feleségével és a magát a család, de legfőbbképpen Jimmy barátjának és rajongójának tartó Hulé Éva amolyan utószilvesztert tartottak az énekes csepeli házában, amikor (állítólag) egy kakas felidegesítette Jimmyt, mire elővett egy pisztolyt és lövöldözni kezdett a baromfira.

Felesége hiába szólt rá, hogy ne lövöldözzön, mert veszélyes és hangos is a pisztoly, Jimmy kinevette. Elővette másik (szintén engedéllyel tartott) pisztolyát, hogy megmutassa, milyen az, ha egy pisztoly hangos. Aztán, pontosan nem tudni miért, a halántékához emelte a fegyvert, amitől asszonya, ha lehet, még idegesebben szólt rá, hogy ne játsszon a pisztollyal. „Nincs megtöltve”” mondta Jimmy, és elsütötte a fejének szegezett fegyvert.

Hatalmas dörrenés hallatszott. Jimmy tévedett: a tár ugyan valóban üres volt, a csőben azonban benne maradt egy lőszer.

Halálát követően számos vizsgálat indult, de mind ugyanazzal a megállapítással végződött. Jimmy fegyverbaleset áldozata lett: nem vette észre a csőben hagyott lőszert. A lakásban tartózkodók közül mindenkit ellenőriztek, de senkinek nem találtak lőpornyomot a kezén, ami lényegében kizárta, hogy más sütötte volna el a fegyvert, s nem Jimmy.

Majd tíz évvel később, tavaly nyáron Hulé Éva szenzációs hírrel állt ki a bulvársajtó elé. Azt mondta, 2001-ben mások kérésére hazudott a rendőröknek, és Zámbó Jimmy halálát valójában nem fegyverbaleset okozta. A Királyt meggyilkolták. Hulé nem mondott nevet, azonban mivel a tragédia idején csak hárman voltak a házban, nem volt nehéz kitalálni kit tart a gyilkosnak.

Hulé Éva önfeljelentése nem változtatta meg Zámbó Jimmy halálának minősítését. Az újabb, nyár elején titokban lezárt nyomozás is ugyanarra a következetésre jutott, mint a tíz évvel ez előtti eljárás: baleset történt. Amit Hulé Éva állított a nyomozók előtt, egyetlen más bizonyíték sem támasztotta alá.

Hogy mi lesz ez után? Indul-e a hatóság félrevezetéséért, hamis vád miatt vagy bármilyen más címen eljárás Hulé Éva ellen, nem tudni. Nem akartak erről nyilatkozni az érintett hatóságok sem. Nagyon úgy fest a helyzet, hogy már nagyon elegük van a Jimmy-ügyből, s ők legalább, hagynák már végre békében nyugodni a királyt-írja a nol.hu