Történelem. Gyurcsány: Orbán gazemberként fog bevonulni

„Ez egy ocsmány koncepciós ügy” – írja a sukorói vizsgálódásról Gyurcsány Ferenc (archiv képen Gyurcsány szülei) legutóbbi Facebook-bejegyzésében. „Először találtak bűnöst – ez most én lennék – és ehhez keresnek bűnt.”  „Nagy összeesküvést nem tudtak kreálni, ez már nem Rákosi korszaka. Be kell érni kevesebbel. Polt teljesíteni akar, ha az én meggyanúsításom volt kinevezésének feltétele, akkor ő most teljesít. Silány ember. Ha majd egyszer nem lesz főügyész, utálni fogja magát. Sajnálni fogom, harag és megvetés nélkül” – írja Gyurcsány, aki bejegyzésében összefoglalja az ügy eddigi fejleményeit és felteszi a kérdést: „Miután tehát a Legfőbb Ügyész nem adta át a Mentelmi Bizottság által kért dokumentumok összességét, amit meg átadott, az kifejezetten cáfolja Polt állítását, miszerint én konkrét döntést hoztam azon a találkozón, adódik a kérdés: mi a csuda bírta arra a Mentelmi Bizottság elnökét, hogy korábbi meggyőződését sutba vetve most már tárgyalásra alkalmasnak látja Polt előterjesztését.”
„Ami meg Orbánt illeti: azt hiszi, hogy ilyen fenyegetéssel eltántoríthat attól, hogy megvessem mindenét, egész politikusi lényét és politikáját? Ugyan. Kisfiú ő ahhoz. A magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként, aki cselt vetett, de rajta vesztett. Hogy közben esetleg engem becsukat? Ugyan! Mit számít? Egyszer annak is vége lesz, és erősebben, bölcsebben jövök ki, mint ahogy bementem. A franc se akar mártír lenni. Ki akar becsukva lenni? Én nem. De minden pátosz nélkül mondom, nyugodtan vállalom sorsomat ezekkel a brigantikkal szemben. Ármányuk nem fog rajtam” – írja a volt miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc bejegyzését elolvashatja a Facebookon.