Három számból kettőben nyert magyar bajnoki címet Kovács Attila a rádiós tájfutók országos bajnokságán. A miskolci Zöld Sportok Clubja Európa-bajnoka először szombaton délelőtt a gyorsaságit nyerte meg Salgóbánya környékén az F60 kategóriában, délután az URH (ultrarövidhullámú) versenyben lett harmadik, másnap pedig az RH (rövidhullámú) versenyben győzött közel félórás előnnyel. Az eredményhirdetésen az általa 2009-ben alapított „Első Róka” vándordíjat is átadta új védőjének a nyíregyházi Iski Richárdnak.

A válogatott tagjai a jövő heti főversenyre készülve az OB után még a Hotel Toprongyban maradtak edzőtáborozni – önköltségesen. Kovács Borsodból egyedüliként edzett és eredményei alapján biztos tagja lehet a szeptember 5-én kezdődő Európa-, Afrika- és Közel-Kelet-bajnokságra utazó magyar válogatottnak – de még hiányzik ötvenezer forint a részvételéhez…
Magyarországot 6 egyesületből 3 nő és 12 férfi képviselheti a Nagyvárad melletti viadalon a lehetséges 33 versenyző helyett. A 11 kategória közül csapatunk is csak ötben lesz. Ennyien tudják ugyanis támogatók révén és saját zsebből fedezni a Magyar Köztársaság képviseletének költségeit.
Maga a verseny – sorrendben a 18. – jubileumi lesz, ugyanis éppen 50 éve rendezték az első Európa-bajnokságot (Stockholmban). Kovács eddig 6 világ- és 6 Európa-bajnokságon indult és azokon összesen 12 érmet szerzett (2 vb-ezüst, 2 vb-bronz, 1 Eb-arany-, 3 Eb-ezüst- és 4 Eb-bronz), és most sem esélytelen, ha kijut.
Románia először rendez a sportágban Európa-bajnokságot és itt mutatkozik be először világversenyen a gyorsasági versenyszám. A közel 300 indulónak így egymást követő 3 napon át kell maximumot nyújtani.
Az EB eseményei a www.ardf2011.com honlapon követhetők nyomon.