Facsebuk. Gyurcsány: ha lecsuknak, erősebben fogok kijönni

Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook- bejegyzésében arról értekezik, hogy csütörtök délután betekinthetett a sukorói ügyel kapcsolatban a Legfőbb Ügyész által a Parlamentnek megküldött iratokba.

„Ami a lényeget illeti: ez egy ocsmány koncepciós ügy. Először találtak bűnöst – ez most én lennék – és ehhez keresnek bűnt. Nagy összeesküvést nem tudtak kreálni, ez már nem Rákosi korszaka. Be kell érni kevesebbel. Polt teljesíteni akar, ha az én meggyanúsításom volt kinevezésének feltétele, akkor ő most teljesít. Silány ember. Ha majd egyszer nem lesz főügyész, utálni fogja magát. Sajnálni fogom, harag és megvetés nélkül”- írja az egykori miniszterelnök, akinek Orbán Viktorról is megvan a véleménye.

„Ami meg Orbánt illeti: azt hiszi, hogy ilyen fenyegetéssel eltántoríthat attól, hogy megvessem mindenét, egész politikusi lényét és politikáját? Ugyan. Kisfiú ő ahhoz. A magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként, aki cselt vetett, de rajta vesztett. Hogy közben esetleg engem becsukat? Ugyan! Mit számít? Egyszer annak is vége lesz, és erősebben, bölcsebben jövök ki, mint ahogy bementem. A franc se akar mártír lenni. Ki akar becsukva lenni? Én nem. De minden pátosz nélkül mondom, nyugodtan vállalom sorsomat ezekkel a brigantikkal szemben. Ármányuk nem fog rajtam”- zárja mondandóját Gyurcsány.