Az illegális szeméttelepek újraképződését csak a lakossággal közösen tudjuk megakadályozni. A város tisztasága mindannyiunk felelőssége. Az összefogás jelentőségét sokan fel is ismerték, hiszen tavasszal iskolások, pedagógusok, alapítványok, klubok, egyesületek takarították ki a város több pontját. A Tavaszi szél”- akció keretében a hivatal munkatársai tisztították meg a Felsőruzsin út környékét. Lyukóban a Családsegítő szolgálattal közösen takarítottak a környéken élők. Bekapcsolódtunk az országos Te-szedd akcióba is.

Az illegális szemetelők ellen Pfliegler Péter Miskolc alpolgármestere tavasszal feljelentést tett a Miskolci Rendőrkapitányságon. A feljelentésben kitért azokra az ismeretlen tettesekre is, akik a miskolci számozott utcák környékén a Szinva patakot, Lyukóvölgyben a Lyukó-patakot, a Bábonyibércen a záportározót szennyezik. A rendőrség az ügyet visszaküldte a miskolci jegyzőnek, azzal az indokkal, hogy nem bűncselekmény, és kérték a hatáskörrel rendelkező eljáró államigazgatási szerv kijelölését. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal az eljárás lefolytatására Emőd jegyzőjét jelölte ki. Az eljárást azonban megszüntették azzal az indokkal, hogy a rendőrség adatai szerint az elkövetők személye ismeretlen, az ügyben minősítő körülmény nincs, a feljelentett cselekménnyel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésének gyanúja nem áll fenn.

A Bábonyibérc területéről idén összesen 27,8 tonna, június hónapban pedig -a kötelezésnek eleget téve- 17,63 tonna hulladékot szállított el a a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a miskolci Polgármesteri Hivatal megrendelésére.

A Bábonyibércen a szennyvízelhelyezés szabályait is ellenőrizték a héten a MIVÍZ és a Közterület-felügyelet szakemberei. Augusztus 29-től 31-ig naponta 60-80 ingatlant ellenőriztek. Az összesített eredményeket az Építési és Környezetvédelmi Hatósági Osztálynak továbbítják, ahol kiszabják a hulladékgazdálkodási bírságot.

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Városüzemeltetési Osztálya a felmérések, illetve a lakossági jelzések alapján – a rendelkezésre álló anyagi eszközök erejéig – folyamatosan intézkedik az illegális hulladék elszállításáról, illetve ártalmatlanításáról. A további illegális hulladéklerakások megakadályozása érdekében a Közterület – Felügyeleti és Rendészeti Osztály a kitakarított területeket fokozottan ellenőrzi.

A „guberálás” tiltott tevékenység. A rendelet betartását a rendőrök és a közterület-felügyelők ellenőrzik. Január óta csaknem 800 esetben léptek fel guberálókkal szemben. 49 esetben figyelmeztették, 45 esetben pedig feljelentették a szabálysértőket, akikkel össze is szedették a szétszórt szemetet. A kiszabható bírság összegét törvény határozza meg, aminek maximuma jelenleg 50 000 Ft. A kiszabott bírságok behajtása – még a minimum összegnél is- a legtöbbször eredménytelen, mivel főleg a jövedelem és vagyon nélküli emberek követik el a szabálysértést.

A közterület-felügyelők fellépnek a közterületi szemetelők ellen is. Január óta 12 esetben érték tetten a szemetelőket és tettek feljelentést ellenük. Ellenőrzik a szemétszállítási szerződéseket is. Ennek eredménye január és augusztus között: 70 esetben figyelmeztetés, 71 esetben eljárás kezdeményezése. Tisztántartási sáv rendezetlensége miatt 314 esetben figyelmeztették a tulajdonost és 67 esetben eljárás is indult a szabálysértők ellen.

2011. június 1-től csak az jogosult a bérpótló juttatásra Miskolcon, aki a – Szociális törvényben előírt többi feltételen túl – lakókörnyezetét tisztán, rendben tartja. A Szociális törvény módosításával is a lakókörnyezet tisztántartása, illetve annak betartatása a célunk. 2011. június 1. napjától – augusztus 31. napjáig 1.077 esetben készítettek környezettanulmányt azoknál, akik bérpótló juttatás megállapítását kérték. 1.059 esetben találták rendben az érintett személy lakását, házát, udvarát. 18 esetben küldtek felszólítást, amiben felhívták a figyelmüket, hogy a megadott határidőre tegyenek rendet a lakó ingatlanban, vagy udvaron. 15-en ennek eleget tettek, 3 esetben pedig el kellett utasítani a bérpótló megállapításra irányuló kérelmet. 392 ellenőrzés folyamatban van.

2011. január – június hónapban 190 tonna illegális szemetet szállítottunk el, melynek költsége 4.152.050 Ft (szállítás+ lerakóhelyi díj) A számozott utcák végén márciusban felszámolták az illegális szemétlerakót a terület önkormányzati képviselőjével közösen, ahonnan 60 tonna hulladékot szállítottunk el.

2011. január és augusztus között a helyi önkormányzati rendelet megsértése miatt 339 esetben szabtak ki bírságot. A kiszabott bírság 40 százalékát nem fizették be, velük szemben a végrehajtást elindították. A szemetelők nagy része azonban ismeretlen.

Dobos Tímea szóvivőM.M.J.V. Polgármesteri Hivatal