Az önkormányzat saját magán kezdte a spórolást.Oktatási kerekasztal jöhet létre Miskolcon

 Miskolcon oktatási kerekasztal jöhet létre, a város önkormányzatának szakemberei, az oktatási intézményvezetők által delegáltak és az érdek-képviseleti szervek képviselői folyamatos egyeztetnek majd a város oktatásának helyzetéről – mondta Szendrei Zoltán, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) regionális ügyvivője.

 

Mint csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, az önkormányzati fenntartású oktatási intézményeket érintő csaknem 900 millió forintos zárolás miatt demonstrációt szerveztek, de időközben elkezdődtek az egyeztető tárgyalások a város vezetésével, így a tüntetés elmaradt.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a tájékoztatón úgy fogalmazott: 880 millió forint – amely az oktatás területét érinti – zárolása súlyos veszteség egy Miskolc méretű város esetében.

Mint mondta, olyan feladatok elé állítja a borsodi megyeszékhely pedagógusait, intézményvezetőit, amelyeket nehezen tudnak majd teljesíteni. Emellett ebből a csökkentett pénzből kell a gazdálkodásukat törvényesen és szakszerűen megoldaniuk. Ez nem csak Miskolcra jellemző – tette hozzá.

„Példaértékű az a szakszervezeti összefogás, amely tárgyalásra bírhatja a fenntartót” – mondta. Véleménye szerint a pedagógusok, az oktatási intézmények és a fenntartó önkormányzat részéről közös a cél, így lehet, hogy ellenfélként, de nem ellenségként ülnek asztalhoz. Miskolcon ennek eredményeként kibontakozhat egy működőképes modell – jegyezte meg.

Az érdekvédők eredetileg demonstrációra hívták a város pedagógusait, de a szerdai egyeztető tárgyaláson sikerült megegyezniük a település vezetőivel. Cserében az elmaradt vizsgadíjak szeptember végi kifizetéséért az utcai tiltakozóakció helyett egyeztető fórumra mérsékelték az akciót.

A pedagógusok csütörtökre meghirdetett tüntetése helyett a miskolci Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központba szervezett eseményen tehették fel kérdéseiket az érintettek a város vezetésének. A fórumon Kriza Ákos (Fidesz), Miskolc polgármestere indokolta azokat a döntéseket, amelyek az oktatási ágazatot érintik a borsodi megyeszékhelyen. A város idei költségvetésében összesen kétmilliárd forintot zárolt az önkormányzat.

Kriza Ákos úgy fogalmazott: ha most nem hozzák meg ezeket a döntéseket, akkor iskola-összevonásokra, akár iskolabezárásokra is sor kerülhetett volna, sőt akkor valóban veszélybe került volna több száz pedagógus állása.
A múltért nem a jelenlegi városvezetés a felelős, de egy felelős városvezetőnek a nehéz döntéseket is vállalnia kell – mondta, hozzátéve, „fontos Miskolc, a város jövője, és ennek záloga az oktatás, illetve a munkahelyek megtartása”. Az önkormányzat saját magán kezdte a spórolást – jegyezte meg.