Saját borával kínálták a hazatérő brit nőt a romániai cigányok

Illegális házfoglalókat talált londoni lakásában vidéki útjáról hazatérve egy brit nő. Julia High-t egy nyolctagú család fogadta saját ebédlőasztalánál, és a saját borával kínálták.

 

A házfoglalók azt állították, hogy bérlői szerződésük törvényes, mert a szomszédok szerint a nő meghalt, és a fiától bérelték ki a lakást. A beköltözők a nő holmiját szemeteszsákokba gyűjtötték, és kirakták a hátsó udvarra. „A nő, aki ajtót nyitott, az én ruháimat viselte, az én asztalomnál ültek, és az én boromat itták az én poharaimból… Azt mondták, Romániából jöttek, úgy tudták, meghaltam, és a fiamtól bérelték ki a lakást. Pedig én nagyon is élek, egyedülálló vagyok, és nincs fiam” – mesélte az 55 éves tulajdonos.
Julia High kilakoltatási végzést szerzett, ezért a házfoglalók bosszúból úgy feldúlták az ingatlant, hogy az nagyrészt lakhatatlanná vált. Megrongálták a tetőt, ezért az esővíz befolyt a konyhába és a fürdőszobába. Magukkal vitték a nő számítógépét, digitális fényképezőgépét és még az ételt is a hűtőszekrényből. „Ezek az emberek egyszerűen kidobtak a szemétbe harminc évet az életemből” – idézte High-t a The Daily Telegraph brit napilap szerdai száma.
Az illegális házfoglalás nem ritka Nagy-Britanniában, az ismertetett esetet a brit napilap szerint romániai cigányok követték el. A kormány azt tervezi, új törvényt dolgoz ki a házfoglalók ellen, hogy az ingatlantulajdonosoknak ne kelljen hosszas jogi csatákat vívniuk, hogy visszaköltözhessenek saját otthonukba, a házfoglalókra pedig jövő áprilistól akár börtönbüntetést is kiszabhatnak.