Veszélyben a körzeti stúdiók
Megszüntetik a regionális híradók gyártását?
A közszolgálati rádió és televízió regionális szerkesztőségeiben néhány hete végrehajtott drasztikus létszámleépítés után újabb „költségtakarékos karcsúsítás” fenyegeti e vidéki szakmai műhelyeket: úgy tudjuk, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megszünteti a regionális híradók gyártását, s ezzel gyakorlatilag lefejezik a debreceni, a miskolci, a pécsi és a szegedi televíziós körzeti stúdiókat. Van, ahol már azt is tudni vélik, melyik magántelevízióval szerződik majd a köztévé e hírműsorok gyártására.. Valószínű verziónak azt tartják, hogy a körzeti híradó megszüntetése együtt jár a körzeti stúdió fölszámolásával, s ezután a köztelevízió Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyi televízióktól rendel tudósításokat, riportokat.

Hasonló helyzet alakulhat ki Miskolcon is, ahol a közszolgálati rádió és tévé regionális stúdióit nemrég mintegy „lefejezték”: tucatnyi munkatársat bocsátottak el, köztük számos ismert, ötvenes éveinek végén járó riportert. Miskolci tévésektől úgy tudjuk: a regionális híradót szeptembertől már nem ők készítik, de a szerkesztőség megszüntetéséről egyelőre nincsenek információik-írja a nol.hu