A kormányzat ötmilliárd forintot szán az egységes segélyhívó rendszer kialakítására, s a tervek szerint ezt az egységes informatikai alapú rendszert 2013 elejétől használná a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és a természetvédelem is. Az új rendszer használatával a jelenleginél sokkal gyorsabb lehet a segítségnyújtás, a mostani megoldás ugyanis sok időveszteséget rejt magában, mivel csak késéssel továbbíthatók a hívások s több fontos eleme is hiányzik. A későbbiekben ez is megoldódik, a rendszer része lesz ugyanis egy helymeghatározó rendszer és egy intelligens adatlap is kapcsolódik a programhoz, amelyen rögzítik a bejelentések adatait.

Nem előzmények nélküli a fejlesztés

Már Magyarországon is működik egy központi segélyhívó szám, a 112-es, amelynek az lenne a funkciója, hogy az egyes készenléti szervek összekapcsolásával vészhelyzet esetén hamarabb érkezzen meg a segítség. Azonban épp ezt a funkcióját nem tölti be jelenleg, hiszen ma átlagosan 9 percbe kerül, amíg a hívó egyáltalán eljut ahhoz a szervhez, amely az adott helyzetben illetékes. Ennek az az oka, hogy technikailag még nem megoldott a központi szám és az egyes szervezetek kapcsolata, még nem épült ki teljesen a rendszer.
A mostani fejlesztés egyrészt a telefonos háttérrendszer fejlesztését jelenti, ami a gyorsabb és megbízható kommunikáció mellett azt is biztosítja majd, hogy az egyes adatbázisok össze legyenek kötve a készenléti szervekkel. Így például a mentők már a baleset helyszínére menet tájékozódhatnak a sérült kórelőzményéről, a tűzoltók megkaphatják az égő épület tervrajzát.
A fejlesztés másik célja, hogy a mentőautókban (később a tűzoltó- és rendőrautókban is) legyen egy olyan laptop, amelyen GPS-szerűen nyomon követhető, hol van vészhelyzet. Ez az eszköz képes lesz arra is, hogy a mentőautóban lévő műszerek (például az EKG) adatait azonnal továbbítsa az illetékes kórháznak is. Így mire a mentőautó a kórházba ér, ott már felkészülten fogadhatják a beteget, hiszen ismerik a pillanatnyi állapotát. Az adatokat a készenléti szerveknél már működő, EDR alapú Tetra rendszeren keresztül enélkül is le lehet kérni, de ha ilyen laptoppal szerelik fel a készenléti kocsikat, akkor az adatátvitel lényegesen gyorsabbá és egyszerűbbé válik.

Többféle megoldás lehet

Ez a fajta rendszer és maga az eszköz is kétféle technikai alapon működhet. Az egyik a hagyományos mobiltelefonokhoz használt GSM alapú rendszer, a másik a mentők, a rendőrség és a tűzoltók számára kifejlesztett, Magyarországon már öt éve használt EDR, mely a készenléti szervezetek korábbi CB-rádióit váltotta fel. Az EDR hálózat kapacitása szoftverfrissítés segítségével szélessávú adatkapcsolatot biztosít, ami bőségesen elegendő a készenléti járművekben életszerűen használt eszközök használatához − mint például az EKG, videokonferencia vagy dokumentációk, alaprajzok továbbítására −, a GSM technológia ugyanakkor ennél jóval nagyobb adatforgalom lebonyolítására is képes. Utóbbi, a GSM ugyanakkor ugyanazt a rendszert használja, amit a mobiltelefonokon keresztül a lakosság is, katasztrófahelyzetben ezért könnyen túlterhelődhet.

Egyes szakemberek szerint a Tetra rendszer kiépítésével − amelyet Európa számos országában használnak − biztosítottá válhat Magyarország számára, hogy egy több országot érintő esetleges vészhelyzet esetén az illetékes szervezetek könnyen, gyorsan és biztonságosan kapcsolatba léphessenek más országok készenléti szerveivel, velük adatokat oszthassanak meg.

Az új segélyhívó rendszer kiépítése során az országban két központot alakítanak ki − Miskolcon és Szombathelyen − a 112-es „kiszolgálására”, egyes szakemberek szerint az lenne a célszerű és költségkímélő, ha a segélyhívás-fogadási (112) és a készenléti szervek által használt EDR alapú rendszer diszpécserközpontjait „összevonnák”-írja a napi.hu