Eljárást indított a Környezetvédelmi Felügyelet a miskolci önkormányzat ellen, a közterületen található illegális szemétlerakók miatt. A probléma régi, az önkormányzat szélmalomharcot vív a szemetelőkkel. Ha eltakarítják, napokon belül újratermelődnek a szemétdombok.

 

Csak idén 15 millió forintot különítettek el az illegális hulladéklerakók felszámolására, de azt mondják, ennek a többszöröse sem lenne elég.

Szemétdomb a város felett, van ott minden; WC-csésze, gyerekcipő, fagyis pohár. Környezettudatos vásárló – ez áll a szatyron, a tulajdonosa mégis oda dobta ki. A nagy hőségben elviselhetetlen bűzt áraszt, de nem csak ez gond.

„Eléggé fura, förtelmes amúgy ez. Ide minden ürülék ki van öntve és ennek elég fura szaga van. Sok itt az olyan állat, ami nem kéne” – mondta egy járókelő.

A környékbeliek patkányokra panaszkodnak és nem értik, hogy került ide a szemétdomb. Egy férfi azt mondja, nekik van kukájuk, oda hordják a szemetet.

„Nekünk van kettő, és minden héten, minden kedden ürítés van, és mi be szoktuk vinni, ahogy ma is persze és akkor úgy elszállítsák innen a szemetet. De hát itt ami lent van, itt ezen a domb alján, ezt nem tudom…” – mondta : Balogh Gábor.

A Környezetvédelmi Felügyelőség július végén vizsgálódott, több helyen is találtak hasonló illegális szemétlerakókat, ezért írtak levelet az önkormányzatnak.

„Ebben a levélben értesítettük, hogy az eljárást megindítottuk, és a területről a hulladékok elszállításáról gondoskodjon” – mondta Sallai Ferenc, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség kommunikációs vezetője.

Markolóval hordták el korábban a szemetet az önkormányzat emberei. Hiába tisztítják meg évente többször az illegális hulladéklerakókat, tehetetlenek a szemetelőkkel szemben.

„Az elmúlt 5 hónapban 190 tonna illegális szemétlerakót számolt fel Miskolc város önkormányzata és sajnos, szinte egyik napról a másikra ezek a szeméthegyek újratermelődnek” – mondta Dobos Tímea, a Miskolci Önkormányzat szóvivője.

Csak idén 15 millió forintot költenek az illegális lerakók takarítására, de ennek a többszöröse sem lenne elég. Az alpolgármester feljelentést is tett ismeretlen tettesek ellen a szemetelés miatt, de azt eredmény nélkül megszüntették.

Forrás: www. rtlklub.hu