Tisztelt Észak Hirnök. Alábbi levélnek íróját a levél után olvasható iratommal, valamint keresetlevélmintáimmal ma reggel 4 óra 6 perckor tájékoztattam a törvénytelen devizaalapu kölcsönszerződésének problémái miatti konkrét jogi lehetőségekről.

Szégyellem magam ügyvédként amiatt, hogy nem tudtam elég erőt adni a levél írójának ahhoz, hogy irataim kézhezvételét követően néhány órával ne a levél tartalma szerint döntsön családjával együtt.

Nehezen viselem el ezt a kudarcomat és azt, hogy “disznófejű Nagyúrak” és segítőik így győzik le hazámat.

Megrendűlve még könnyeztem is, de meggyőződésem az, hogy azok, akikhez a levélnek idézett

“Az itthoni ügyvédkék meg nem mernek szembehelyezkedni a nagy banktestvérrel….ha mi írunk, akkor kapunk válaszként 4 hűvös, elutasító sort!”

része vonatkozik, nem értik megrendülésem okát, és továbbra is Princz Gábor társainak kegyeit keresik.

Léhmann György

—————————–

—– Original Message —– From

To: lehmann@invitel.hu

Sent: Friday, August 05, 2011 10:43 AM

Subject: RE: Felhívás a bajbajutott adósok által

Tisztelt Léhmann ügyvéd úr!

Mi, a mai nappal úgy határoztunk az öcsémékkel, hogy elhagyjuk a házainkat és egyetlen, közös albérletbe költözünk.Sok állatunk van, így kénytelenek vagyunk kertes, családi albérletet kivenni, ha tudunk! Mivel nem tudtuk, hogy aaz OTPBANKNYRTZRTFAKTORING minden jog és törvény felett áll, nem várjuk meg, hogy elvigye személyes, szerény ingó dolgainkat, hiszen ezért egy élete dolgozunk! Nem a jelzáloghitelünk miatt költözünk.Lejárt a személyi kölcsönünk, a bankszámla-hitelünk , és a fantasztikus amex-kártyánk.Az otphez érzetett eddig uis, tanári fizetésünk.Most a Takarékszöv.-hez jön, s gyakran emiatt 1-2 nap késéssel: tárgyhó 11-én vagy 12-én érkezik meg a bérünk! De azt nem engedem, hogy az ingó dolgaimat elvigyék, hisz a fizetéstiltás uztán soha többet NEM lesz lehetőségem ezek pótlására! Ne haragudjon a helyesírásomért, bár magyartanár lennék, most remeg a kezem, könnyezik a szemem és már azt sem tudom, amit tudok…Szóval ezek szerint ők a végrehajtók is egyben, bármikor feltörhetik a házamat, míg a gyermekem iskolában lesz, én meg tanítok! …Nem fogom ezt megvárni.Eloltatom az állataim nagy részét, akinek nem tudok gazdit találni, s amink van, elvisszük! Ahogyan az öcsém fogalmazott: megkezdjük , estvérem az evakuálást! Tudjon róla , Ügyvéd úr, hogy sokan, szerintem milliós nagyságú az a tömeg, akit ez érint: ugyanis a középréteg fizetése bankszámlára érkezik évek óta…pont őket, a 60-70-100.000 ft fizetésű embereket érinti ez.Hisz ott, annál a banknál, ahová a kevéske fizetése érkezett, biztosan volt egy személyi hitele, egy -vagy több bankkártyája és folyószámla hitele is! EZT BIZTOSAN TUDOM!Ahol van még 2 fizetés(férfi+nő) , ott vegetálnak! De ahol kirúgták az állásából az egyik vagy mindkét felet:ott mi lesz? Mit fogunk enni a gyermekeinkkel? Hisz hiába hagyom el a házamat, míg élek , tiltják a fizetésemet! Az itthoni ügyvédkék meg nem mernek szembehelyezkedni a nagy banktestvérrel….ha mi írunk, akkor kapunk válaszként 4 hűvös, elutasító sort! Hogyan lépjünk mi fel érdekeinkért? Hogyan? Mi is menjünk segélyért, vagy támogatásért az önkormányzathoz, ami szintén teljes csődben van? Mi lesz így?

Nagyon nagy tisztelettel küldöm Önnek ezt a levelemet, választ nem várok, higgye el uram, már semmit sem várok:

K.Sz.