Az MTI úgy értesült: Gyurcsány Ferenc – aki Mesterházy Attila és Kiss Péter után szólalt fel – beszédében nevesítette Baja Ferencet és Lamperth Mónikát, felidézve, hogy előbbi „szinte könyörgött, hadd legyen miniszter vagy államtitkár” a Gyurcsány-kormányban, az utóbbi pedig „sírt a vállán, hogy hadd maradjon miniszter”.

Szekeres Imrének azt rótta fel, hogy egy közelmúltbeli cikkében a Gyurcsány-kabinet száz lépés programját nevezte a költségvetési hiányt növelő legnagyobb osztogatásnak, míg Puch Lászlót állítólag azzal vádolta, megpróbált valakit rávenni, hogy „egy folyamatban lévő ügyben ellene valljon”.

A volt kormányfő ezután megkérdezte, a küldöttek közül ki akar részt venni a pártszavazáson, amelyet az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezett, majd azt állapította meg, hogy a küldöttek nagyjából 80 százaléka felemelte a kezét, az elnökség első sorokban ülő tagjai azonban nem – mondta az MTI-nek Gyurcsány Ferenc névtelenül nyilatkozó támogatóinak egyike.