2009-ben majdnem új gazdára talált az Opel, aztán a General Motors a szerződés aláírása előtt napokkal kihátrált a német kormányzat által összehozott üzletből, és megtartotta európai leányvállalatát. Most azonban olyan pletykák indultak útnak Németországból, hogy a GM ismét az Opel eladását fontolgatja, mivel az jelentős veszteséggel működik

 

Pontos adatunk nincs, hiszen az Opel zárt részvénytársaságként működik, de állítólag az első negyedévben 260 millió euró volt a deficit, ami valóban hatalmas összeg – éves szinten akár egymilliárd euró felett is lehet a veszteség. Ám ha ez igaz is, az Opel eladása aligha lenne jó döntés a GM részéről, hiszen Rüsselsheimben működik az egész konszern legnagyobb fejlesztőközpontja, amely nem csak az Opelt, de a többi GM márkát is kiszolgálja. Itt tervezik a legnépszerűbb, középkategóriás modellek műszaki alapjait, és a konszern négyhengeres motorjainak zömét is. Az Opel eladásával ezeket a fejlesztéseket máshová kéne költöztetni, ami drága és nehézkes folyamat.

A Des Spiegel és az Auto Bild által megszellőztetett pletyka azonban nem veszi figyelembe a realitást: a lapok szerint az Opel eladásáról egy kínai partnerrel, és a Volkswagennel is tárgyal a General Motors. Ráadásul a GM sem siet tisztázni a helyzetet: bár azt nyilatkozta a cég szóvivője, hogy mindez puszta spekuláció, egyértelműen nem mondta ki, hogy a spekulációknak ne volna alapjuk. Innentől pedig nem zörög a haraszt elven akadálytalanul terjedhet tovább a pletyka. Ezt elsősorban a szakszervezetek képviselői nehezményezték, mivel egy tulajdonosváltás könnyen járhat munkahelyek megszüntetésével.

Egyelőre bizonytalan, hogy mi a GM szándéka az Opellel, de úgy tűnik, hogy változtatásokra lesz szükség, akár eladják a céget másnak, akár nem, hosszú távon ilyen veszteséges működést ugyanis biztosan nem tud finanszírozni a vállalat.