A távközlési eszközöket gyártó kínai Huawei európai gyártó-ellátó központja után Magyarországon akarja kialakítani logisztikai központját is – jelentette be William Chen, a gyártó központ vezetője Pécsett, ahol az egyik hazai bázisa van a társaságnak.

 

 

A Huawei húsz hónapos tesztüzem után döntött úgy a közelmúltban, hogy Pécsen és Komáromban alakítja ki gyártó központját, az előbbi helyszínen az Elcoteq, a másikon pedig a Foxconn üzemeiben készítteti az eszközöket. A Huawei a teszt időszak alatt, 2010-ben 600 millió dollár értékű terméket gyártatott a két üzemben, idén pedig 1,2 milliárd dolláros termelésre számít. A Huawei a két helyszínen mintegy ezer főnek biztosít munkát, jövőre már három milliárd dolláros termelési értékre számít és várhatóan háromezer főt „foglalkoztat”. Jelenleg az új munkatársakat keresik, ami ebben az időszakban nem nehéz – fogalmazott Krippl Zoltán, az Elcoteq Magyarország erőforrás és jogi igazgatója.

A kínai cég nem fordult támogatási igénnyel Pécs városához, de amennyiben ezzel előállnak, az önkormányzat kész lenne a tárgyalásra – mondta a Napi Gazdaságnak Páva Zsolt, a város polgármestere. A Pécsen gyártott készülékek beszállítói között magyar vállalkozások is vannak, de arányuk – az előállított érték alapján – néhány százalék, ennek növelését tervezik – mondta lapunknak Krippl.

A Magyarországon készülő eszközök részben közvetlenül Európába, Oroszországba, Törökországba, illetve az észak-afrikai piacra kerülnek. A kínai társaság most tehát azt tervezi, hogy még ebben az évben Magyarországon hozza létre európai logisztikai központját, 25 ezer négyzetméteren, a helyszín föltérképezése folyamatban van, ezekről viszont egyelőre nem árult el többet lapunknak William Chen. A dolgozók tulajdonában lévő Huawiei 110 ezer főt foglalkoztat világszerte, s ezek fele a k+f területén dolgozik. A társaságnak az ötven legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 a partnere.

Forrás: Napi Online