Megtetszett a Fidesznek az LMP ötlete a plázaépítési moratóriumról. Ha elfogadják az ellenzéki párt javaslatát, jövőre legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzlethelyiségek épülhetnének. A javaslat egyik nagy nyertese a Fidesszel igen barátságos CBA üzletlánc lehet, legnagyobb vesztese meg talán az építőipar.

A Fidesz is beállhat az LMP plázastopötlete mögé, értesült a Magyar Nemzet. A lapnak a parlament fenntartható fejlődés bizottságának fideszes tagja, Bányai Gábor mondta, hogy még az év végére megszülethet a jogszabály, mely alapján 2012-ben százezer lakos alatt legfeljebb négyszáz, afölött legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzletközpontok építésére adhatnának engedélyt.

Az LMP javaslatát Szabó Rebeka képviselő terjesztette elő, elképzelése szerint a plázastop fellendíthetné a kisboltok forgalmát.

A multinacionális vállalatok elleni hevület közös eleme az LMP és a Fidesz gazdaságpolitikájának. Bányai elképzelése abban is egyezik Szabóéval, hogy a plázastop mellett kampányt kéne folytatni azért, hogy a vásárlókat visszacsalogassák a kisboltokba. Ehhez bányai szerint szükség lesz a fogyasztói szokások átrendeződésére, amihez fel kell használni a nemzetközi marketingtapasztalatokat is. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy adópénzekből fizetnék magyar magánvállalkozások reklámköltségeit, az ugyanis nem valószínű, hogy az alacsony tőkéjű kisboltok versenyezni tudnának reklámköltésben a hipermarketekkel.

A szabályozás másik nagy nyertese a Fidesszel amúgy is kimondottan baráti viszonyt ápoló magyar üzletlánc, a CBA, illetve a másik magyar csoport, a Coop lehet, amelyek így, versenytárs híján egyeduralkodóvá vállhatnak a kiskereskedelemben – a CBA üzletei jellemzően a javasolt mérethatárokon belüliek. Fodor Attila, a cég kommunikációs vezetője üdvözölte is a tervezet ötletét, bár azt fontosnak tartotta, hogy a moratórium rövid ideig tartson, és inkább „a korrekt szabályozás” feltételeit dolgozzák ki gyorsan. „A hazai piacra nemzetközi viszonylatban is nagyon szabályozatlanul engedték rá a tőkeerős multinacionális kereskedőcégeket, így kis területen is hatalmas koncentrációt értek el, túltelítve a szektort” – nyilatkozta a versenytársakról-írja az index.hu