Egészen különleges felállásban és hangzásvilággal készül a Republic az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára. A 20 éves zenekar július 14-én, csütörtök este vonósnégyessel áll a szolnoki nagyszínpadra

 

A tavalyi Miskolci Nemzetközi Operafesztiválra létrehozott, idén a Budapest Kongresszusi Központban nagy sikert aratott produkció részletei újra felcsendülnek az EFOTT-on. A koncert egyik részében a nagysikerű slágerek, úgy mint a „67-es út”, a „Kék és narancssárga” vagy az „Erdő közepében”, szimfonikus zenei kísérettel szólalnak meg, míg a program további részeiben az önállóan, „hagyományos” formában felhangzó slágerek „felvonásai” között a zenekar tagjai híres klasszikus zeneműveket is előadnak, saját elektronikus hangszereikkel. A közönség áthangszerelt, egészen újfajta értelmezésben hallhatja Bartók Béla közismert „Román táncok” című művének vagy Grieg „Peer Gynt”-jének, illetve Hacsaturján „Spartacus”-ának a részleteit.

A Republic az elmúlt két évtizedben rendszeres résztvevője volt az EFOTT-nak, amely a zenekar egyik kedvenc fesztiválja.

„Kivételesen szeretünk fellépni az EFOTT-on, amelynek légköre összehasonlíthatatlan más rendezvénnyel! Az egyetemisták és főiskolások mindig nagy szeretettel fogadnak bennünket és a dalainkat, amelyeket örömünkre a legfiatalabbak is velünk együtt énekelnek” – mondta Cipő, a Republic zenekar énekes frontembere.

A Republic július 14-én, csütörtökön 22:30-kor lép fel a djuice főtámogatásával megvalósuló EFOTT nagyszínpadán.