Bevallom, alig vártam, hogy elkészüljön Röfi regénye. Bár abban a szerencsés helyzetben voltam – vagyok -, hogy Röfi vaddisznó mindennapjairól első kézből értesülhettem gazdájától, Kiss József kollégámtól. Csodálattal hallgattam a történeteket, Röfi első szerelméről, gyermekáldásairól, vagy csak a vaddisznó és József különleges kapcsolatáról. S hogy mi is ez a kapcsolat? Barátság – vallja a szerző. Igaz, egyik etológus ismerőse mondta ezt róluk, egészen pontosan azt: „Barátok vagytok, nincs erre jobb szó.” De hogy kezdődött ez a barátság?

„Szuhafőn találtak két elárvult, újszülött kismalacot. Az egyik sajnos elpusztult, a másikat hazavittem, ő lett Röfi. Miután nem volt hajlandó megenni a tápszert, ezért kerestem számára egy helyet, ahol rendesen lehet táplálni, így jutottam el a Vadasparkig. Itt voltak kecskék, kecsketej is, ez ideális hely volt Röfi számára, így ott ragadt” – sorolja. Persze a kis vaddisznót ezután sem hagyta magára. Nem is tehette, hiszen az állat igényelte, és mai napig is igényli, hogy barátja (ha lehet naponta) meglátogassa.
Igazi csoda

A kettőjük kapcsolata, napi találkozásaik története kiderül a könyvből, az azonban talán nem, hogy miért is vállalta Józsi, hogy felneveli Röfit. „Sorsszerűen megtalálnak az állatok – mondja – már diákkoromban is volt egy vaddisznóm, voltak kutyáim, macskáim, volt lovam, sok-sok halam. Mondhatom, ebben nagymamámra hasonlítok, akit az összes háromlábú macska megtalált a faluban. Ha ő ránézett egy elhervadt növényre, biztos, kivirágzott. S csodaként emlegetik azt is, hogy 100 pulykacsibéből 90-et sikerült felnevelnie.” József elmeséli, hogy a nyarakat a nagymamánál töltötte, ahol amellett, hogy ismerkedett az állatokkal, sokat is olvasott azok viselkedéséről. De azért vallja: az állatok ismeretét, szeretetét nem lehet megtanulni könyvekből, erre születni kell.

S miért írt könyvet Röfiről? „Azt tapasztaltam, hogy az emberek – a tévének köszönhetően – jobban ismerik az afrikai gepárdot, mint a hazai állatfajokat. A vaddisznónak pedig különösen rossz a sajtója, pedig messze érdekesebb állat, mint a gepárd, intelligenciáját tekintve biztos.”

Először naplót írt, amiben lejegyezte a napi történéseket, Röfi egy-egy érdekes „megnyilvánulását”, és később már nem volt nehéz dolga – vallja a szerző – csak ezeket kellett összerendezni. „Semmit nem találtam ki, csak lejegyeztem Röfi életét.”

Röfiről pedig lehet sztorizni bőven, s Józsi egy alkalmat sem mulaszt el. Beszélgetésünk végén még megtudjuk, hogy az évek alatt hatalmassá nőtt vaddisznó már messziről meghallja, ha barátja a Vadasparkba megérkezik. Józsi pedig mindig kedveskedik neki valamivel, ahogy ő fogalmaz: házi finomsággal. Ez pedig nem más, mint az egyik bevásárlóközpontban kapható legolcsóbb párizsi. „Ez a kedvence, akkor is megeszi, ha egyébként a csajozás idején nincs étvágya, valószínű, valamelyik „E” adalékanyagra kattant rá” – írja a boon.hu