Ajánlottam volna már korábban is az ismerkedést az országgal. Itt nálunk, az encsi járástól kicsivel dél-nyugatra, persze igazából sosem volt úgy, hogy” a sok kis izé között felcsillan egy kis micsoda”. Hogy példának okáért a kultúra, egy szocialista alpolgármester szabaddemokrata hitvesének a hangbemondására, egyfajta vidéki politikai show keretében kezdjen  el minden átmenet nélkül várost építeni.

Ám nincs menekülés, sehova.

Nyakó képviselő megújulva, mint a Hazafias Népfront, 2011. március 23-án nyilatkozott a kazincbarcikai részországgyűlésen: „tegnap a parlamentben megkaptuk a magunkét, hogy nem járunk alkotmányozásra. Hozzáteszem rögtön, parlamenti tisztségemből kifolyólag, az egyetlen szocialista voltam az ülésteremben, hiszen jegyző voltam… halaszthatatlan közfeladatainknak teszünk most eleget, amikor ellátogatunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, az ország egyik legelmaradottabb, leghátrányosabb helyzetű megyéjébe.”

Az Északhírnök szigorú főszerkesztője, maga Pusztai úr, akinek ha kisebb dolgokra néz, még kevesebb a humora, egyenesen a Napi Gúr, szemfényvesztés, nyomorba taszítás címet adta a szocialista megyei elnök legutóbbi sajtótájékoztatójának. Vagy miének.

Alsógagy polgármestere, bizonyos Takács, a szocialisták kazincbarcikai ködös, nyálkás, politikai dermedésén, folytatólagos éhséglázadásokat vizionált tőlünk észak-keletre. A jövendőbeli encsi járás föl-fölragyogó központjában.

A barikád. hu. Egyed képviselő felelős szavait szomjazta. A szeméttelepekről, kóbor állatokról, járványról, fertőről és bűnözésről szólt ez politikailag halálosan korrekt diagnózis. Megemlítve pluszban azt, hogy itten B.A.Z – ban, pont most vagyunk a polgárháború szélén. A cigányokat pedig már hat éves kortól rendelné büntetni ez a labancból lett kuruc.

Néhány hónappal ezelőtt, a magam sehová sem vezető módján próbáltam ironizálni a helyi televízió által közvetített miskolci valóságon: az itteni hétköznapi, udvari és meghunyászkodó, de mérhetetlenül unalmas beszariságon. Amikor a megyeszékhelyünkön a helyi tévét nézve egész évben augusztus volt, még a munkanélküliek is feszt bográcsoztak, a gyerekek táncoltak és bicajoztak. Végső esetben mondták a verset, vagy a városi iskolában jóízűen ették a paradicsomos káposztát. Az egész város pedig egy nagy fitnesz mozgalom volt. Káli pedig csak nyilatkozott és nyilatkozott.

Így múlattuk mi az időt Miskolcon, két Kocsonyafesztivál között.

Vagyunk, mint voltunk: boldogok és boldogtalanok.