Bazin Géza ex szoci önkormányzati képviselő ellopta a miskolci vadaspark állatainak kajáját, amit az egyik multi cégtől (a Cora-ból?) kellett volna elszállítani a Csanyikba. (A lejárt szavatosságú élelmiszert nem a Bazin család ette meg, hanem a malacaik) Sőt Bazin saját gekkó kereskedésében (!!!!!!!!!) olyanok  dolgoztak, akiknek hivatalosan a vadasparkban kellett volna az állatok körül sertepertélni. A Miskolci Napló cikkéből – ebben csak a képviselő monogramja szerepel és az áruház neve meg sincs említve – az is  kiderül, hogy a rendőrség még nem hallgatta ki Bazin Gézát.
Több mint tíz éve szeretnének normális utat a Krókusz utcában, de ezidáig nem jött össze. Egyelőre még az ilyenkor szokásos ígéretek is homályosak, amiből az következhet, hogy egy darabig nem lesz semmi változás az utcában, ami télen teljesen járhatatlan. Az önkormányzat szerint H. Gyula és S. Csaba alaposan megtollasodtak, amíg a Miskolc Holdingot vezették. A gyengébbek kedvéért Halmai Gyuláról és Stefán Csabáról van szó. Az illető urak akkora biztosítást kötöttek magukra az önkormányzat pénzén, hogy abból bőven telt volna például a miskolci szegény cigányok megsegítésére, vagy mondjuk, ha Rózsa Edit kapta volna, akkor még fényesebb Kocsonyabált lehetett volna rettyinteni, De ezek persze csak ötletek, és mint tudjuk, a cigányoknak rosszabb az érdekérvényesítő képességük, mint egy szoci közeli kormányzati cégvezetőnek.
Ybl-díjat kapott a város új főépítésze, Rostás László. Mint a vele készült interjúból kiderült, élete egyik nagy élménye a taxis-blokád volt, részletek az újságban.