Blikk: Állami állásban Zsiga rokonai

(fotó: Jeney)BUDAPEST — A családnak is jól megy! Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő édesapja és testvére is önkormányzati állást kapott nem sokkal azután, hogy a politikus alpolgármester lett Miskolcon. Mint a Blikk tegnapi számában megírta: Zsiga törvénytelen módon hónapokon át az Országgyűléstől és Miskolc városától is felvette költségtérítését, több százezer forintot. Lapunk információi szerint Zsiga Marcell képviselő és alpolgármester édesapja, Zsiga Gábor a városi távhőcégnél, az önkormányzati tulajdonú Mihő Kft.nél kapott állást. 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium cégadatbázisából kiderült, Zsiga Gábor tavaly november vége óta dolgozik a vállalatnál, megbízása pedig öt évre szól. Úgy tudjuk, ő a cég felügyelőbizottságának elnöke. Zsiga Gábort éppen nagyjából egy hónappal azután vették az önkormányzati céghez, hogy fia alpolgármester lett a városban.

Nem csak a képviselő-alpolgármester édesapja, testvére is pozícióba került. Zsiga Zoltán a szintén városi tulajdonban lévő Miskolci Sportcsarnokban dolgozik. Egri István, a sportcsarnok nemrégiben kinevezetett megbízott igazgatója az eszakhirnok.hu internetes portálnak azt mondta, saját döntése alapján vették fel dolgozni Zsiga Zoltánt, aki valóban testvére az alpolgármesternek. Egri szerint konkrét feladatra kerestek embert, így esett a választásuk Zsiga Zoltánra, aki sportszervező, korábban edző volt.

Próbáltuk elérni a képviselőt is az ügyben, ő azonban nem reagált megkeresésünkre. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Zsiga, aki miskolci alpolgármesterként többek közt a sport területet is felügyeli, közbenjárt-e bármilyen módon akár édesapja, akár testvére foglalkoztatásának ügyében. Zsiga Marcell, aki több százezer forintot vett fel törvénytelen módon lapunknak korábban azt mondta, „elfeledkezett róla, hogy több helyről is kap költségtérítést”. A kormánypárti honatya a Blikknek azt állította: miután eszébe jutott a hiba, intézkedett róla, hogy a jogellenesen az elmúlt hónapokban neki jutott százezreket elkezdjék levonni fizetéséből.

Kerestük a politikus ügyében a Fidesz országgyűlési frakcióját is. Arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak hozzá, hogy hónapokon át több helyről vett fel költségtérítést törvénytelen módon, illetve hogy mit szólnak rokonai megbízásaihoz, ám lapzártánkig a frakciótól semmilyen választ sem kaptunk.