Pályáztatás nélkül 9 milliárd forintot osztana ki a kormány. Iparággá fejlődött a lomtalanítás. Elektromos kerékpármotor gyártását kezdik meg Miskolcon. Schmitt: nyelvünk a magyarságunk, összetartozásunk egyik legfontosabb jelképe. Ezer új végrehajtás naponta.

 

Egyre több lomtalanítással foglalkozó telephely nyitására kérnek engedélyt. A Napi Gazdaság keddi számában megjelent cikk vállalkozókra hivatkozva azt írja, hogy egyre magasabbak a költségek, mert egyre messzebb kell menni az áruért.

Szólnak arról is, hogy engedély nélkül nem érdemes „lomizni”, mert több ezer eurós büntetésre lehet számítani. Nagy Géza vállalkozó a lapnak azt mondta: az iparág odáig fejlődött, hogy családi vállalkozásban már nem lehet talpon maradni. Egyre gyakoribb az, hogy szakemberek összefognak és közösen alapítanak új, a korábbinál tőkeerősebb vállalkozást. A Napi cikke szerint a lomtalanítással foglalkozó magyar vállalkozóknak a szlovák és lengyel konkurenciával kell megküzdeniük.

Pályáztatás nélkül 9 milliárd forintot osztana ki a kormány

Pályáztatás nélkül döntene egyedi költségvetési támogatásokról a kormány mintegy kilencmilliárd forint értékben – derül ki a Népszava birtokába került előterjesztés-tervezetből. „Zárolás után mintegy 9 milliárd forintot osztana szét válogatott szervezetek között a kormány” című kedden megjelent cikk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) koncepcióját ismerteti. Ezt még nem tárgyalta a kormány, ám hamarosan elé kerülhet – írja a lap -, hiszen az irat február 23-i keltezésű, és már ellenjegyezte Borókainé Vajdovits Éva helyettes államtitkár, sőt, jóváhagyta Gál András Levente közigazgatási államtitkár is.
A tervezet hivatkozik az államháztartási törvényre.

Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott támogatásokat alapítványok, közalapítványok, társadalmi szervezetek kapnák a pályáztatás mellőzésével.
Az előterjesztésben – elfogadása esetén – „követő”, nem pedig „kezdeményező” kommunikációt javasolnak. Tehát a kormány csak akkor ad tájékoztatást, ha a sajtó magától rájön a pénzosztásra – írja a Népszava.

Elektromos kerékpármotor gyártását kezdik meg Miskolcon

Augusztusban kezdi meg a miskolci Robert Bosch Energy and Body System Kft. egy új elektromos kerékpármotor gyártását – írja a Világgazdaság a keddi számában. A motort az elektronikával összeszerelve szállítják a kerékpárgyártóknak. A 2003-ban alakult 1.500 főt foglalkoztató vállalkozás az autóipar számára állít elő ablaktörlőrendszereket, indítómotorokat és reléket, valamint klímaberendezések elektromos meghajtását.

Schmitt: nyelvünk a magyarságunk, összetartozásunk egyik legfontosabb jelképe

Schmitt Pál szerint nyelvünk a magyarságunk, összetartozásunk egyik legfontosabb jelképe. A köztársasági elnök a Magyar Nemzet című napilap kedden megjelent interjújában azt is kiemelte, ettől az évtől kezdődően meghirdeti és kiosztja A magyar nyelvért elnevezésű díjakat.

Schmitt Pál az interjúban úgy fogalmazott: a nyelv összeköt bennünket elődeinkkel, és remélhetőleg majd utódainkkal is, éppen ezért szerinte különleges figyelemmel kell övezni. Kiemelte: a magyar nyelv sok szempontból különleges. Nagy történelmi múltja van, ősi értékeket őriz, Európa közepén rokontalanul él, de folyamatosan fejlődik, modernizálódik, a nyelvészek megállapítása szerint páratlanul rugalmas, választékos kifejezésre, költői játékokra képes nyelv – tette hozzá.

Mint arra rámutatott, a kisebb nyelvek a világon mindenütt veszélyeztetettek, visszaszorulásuk a kulturális gyakorlat és identitás feladásához vezethet.
Az államfő megjegyezte: a mai köz- és irodalmi magyar nyelv közelebb áll az „utca” nyelvéhez. Egyszerűbb, természetesebb, sallangmentesebb lett – tette hozzá. Véleménye szerint a nyilvánosságban tudatos nyelvhasználatra van szükség. A tudatosság pedig szerinte nem tiltással vagy szabályzatokkal, hanem műveltséggel és öntudattal érhető el.

Mint az interjúban elmondta, számára nem természetes, hogy Magyarországon ma nincs olyan testület, amely főállásban, napi rendszerességgel figyelné a hivatalos és nyilvános nyelvhasználatot, és ajánlásokat, javaslatokat tenne az igényes nyelvhasználattal kapcsolatban. Hozzátette: ezért ettől az évtől kezdődően meghirdeti és kiosztja A magyar nyelvért elnevezésű díjakat. Magánszemélyek, társadalmi és tudományos szervezetek javaslatai alapján kívánja kitüntetni azokat a személyiségeket – pedagógusokat, irodalmárokat, művészeket, kutatókat, politikusokat, a média képviselőit -, akik kisebb vagy nagyobb közösségekben példamutatóan cselekednek az anyanyelvért – olvasható a lapban.

Ezer új végrehajtás naponta

Naponta ezer új végrehajtást kezdeményeztek a közműcégek és a telefontársaságok 2011. január 1. és február 21. között – írja a Magyar Nemzet a keddi lapszámban a Magyar Országos közjegyzői Kamara elnökére hivatkozva.
Tóth Ádám a lapnak elmondta, hogy ebben az időszakban 81 ezer fizetési meghagyás, azaz a tartozások behajtásához szükséges dokumentum kiállítását kérték. A beadványok nagyjából 65 százaléka víz-, gáz- és áramszámla-tartozáshoz kapcsolódnak.

A számlákkal elmaradó polgárok 20 százaléka nemcsak a rezsidíjjal tartozik, a banknak sem fizet megfelelően – olvasható lapban. A kamara az ezrével érkező beadványok miatt az informatikai rendszerének fejlesztésére készül.
metropol.hu