Az elkövetkező hetekben jelenthetik be, hogy a kínai Huawei felfuttatja Magyarországon működő regionális gyártó és elosztó központját, amely milliárdos beruházás és több száz munkahelyet is teremt.

Erről Orbán Viktor és Fellegi Tamás is tárgyalt a cég elnökével ősszel – írta a Népszabadság. Hivatalos forrásokból a lap a nem kapott megerősítést, a cégnél pedig csak annyit közöltek: egyelőre nem született döntés. Ugyanakkor egyes források szerint a vállalat vezetői és a kormányzat közötti tárgyalások gyakorlatilag véget értek, a megállapodás napokon belül megszületik, s már a bejelentésre készülnek.

Közben a cég ötéves programja keretében 75, műszaki területen tanuló diák támogatását jelenti be ma Philip Jang, a kínai a vállalat globális igazgatója és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, valamint Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A ma bejelentendő „Holnap Innovatív Vezetői Ösztöndíja” program keretében a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemről évente tíz, míg a Corvinus Egyetemről évente öt diák részesül a kétezer dolláros támogatással is járó ösztöndíjban, melynek során a Huawei külföldi tapasztalatszerzésre is lehetőséget biztosít. Idén a cég több tízezer mérnököt foglalkoztató sanghaji kutató-fejlesztő központjába és a shenzeni központba látogathatnak el a hallgatók.

A kínai technológiai vállalat megjelenése a magyar műszaki felsőoktatásban azért is sokatmondó, mert immár több mint másfél éve, hogy bejelentették: próbaüzemben Magyarországon működtetik a távközlési hálózati eszközökkel (infrastruktúrával) foglalkozó regionális gyártó és logisztikai központjukat. Ilyen egyelőre Brazíliában működik, de mivel a cég a világ ötven legjelentősebb távközlési szolgáltatója közül 45-nek szállítanak berendezéseket, elkerülhetetlen egy olyan európai gyártói és logisztikai hídfőállás kiépítése, ahonnan egynapos fordulóidővel megközelíthetők az európai, a közel-keleti és az afrikai ügyfeleik is. A próbaüzem alatt 2009-ben a termékekből és szolgáltatásokból százmazó árbevétel a becslések szerint több százmillió dollár volt, 2010-ben pedig már jóval meghaladta az egymilliárd dollárt. Idénre már 2,5 milliárd, jövőre pedig 3,5 milliárd dollár árbevételt terveznek.
Szerző: Népszabadság