Duber István őrvezetőre emlékeztek. Zempléniek a Donnál

(ilusztráció)2011. február 9-én égész délutánt betöltő program sorozattal emlékezett meg Sárospatak Önkormányzata a Doni harcokban, illetve a II. világháborúban hősi halált halt katonáiról.

A központi ünnepség a Béla király téren kezdődött, Veres Gyula Alpár helyi szobrászművész 2001-ben átadott alkotásánál. Ünnepi beszédet Gáll Józsefnyugalmazott történelem tanár,a Wass Albert Kör elnöke mondott. A tanár úr precízen, kronológiai sorrendben, sok korabeli forrásanyagra, dokumentumra támaszkodva mutatta be, hogy mi vezetett a 2. Magyar Hadsereg tragédiájához 1943 januárjában a Don mellett. Az ünnepség színvonalát emelte a 8KOR Színház művészeinek szép szavalatai, melyek szorosan kapcsolódtak az eseményhez.
A következő rendezvényre a teltházas moziban került sor, ahol a vendégeket Rózsahegyi Tamás úr köszöntötte, majd Bubenkó Gábor úr beszélt alkotásáról. A „Szögligettől a Don-kanyarig” című dokumentumfilmet 2006-ban készítette. Duber István őrvezető katonai szolgálatán keresztül mutatja be korabeli filmanyagok felhasználásával a Magyar Királyi Honvédség tevékenységét 1938-tól 1942 őszéig. Mert ez a 20-as éveiben járó fiatalember ott volt szinte mindenhol. Először részt vett a Felvidék visszacsatolásában. Leszerelték. Újabb behívása után már Erdélyben végez hasonló feladatot. Leszerelték. Harmadszor is szükség volt rá, de már a Magyar Királyi 2. hadseregben. Ekkor gépkocsivezetői beosztásban szolgált. A Don folyóhoz való kijutás harcai közben gépkocsi oszlopukat légitámadás érte, ő pedig comblövést kapott. Ebbe a sérülésébe 1942. augusztus 8-án belehalt Osztrogozsszk város katonai kórházában, amely a település egyik általános iskolájában működött. Felesége és három gyermeke gyászolta. Az összefoglalót a film vetítése követte.
Az emlék délután záró rendezvényére az Újbástya rendezvénycentrumban került sor, ahol a „Zempléniek a Donnál” című kiállítás megnyitója volt. A megjelenteket Aros János úr, a város polgármestere köszöntötte. Beszédében többek között ígéretet tett arra, hogy Sárospatak II. világháborúban hősi halált halt katonái – a szobor mellet felállítandó emléktáblán – rövidesen név szerint is fel lesznek sorolva. Ezzel is méltó emléket akar állítani a város elhunyt katonáinak.
A Doni eseményekről és a kiállításról, katonai oldalról Gyárfás Pál nyugállományú határőr alezredes úr beszélt nagy alapossággal. Kihangsúlyozta, hogy az akkori magyar kormány döntése értelmében harcoltak fiaink mintegy 2 ezer kilométer távolságban hazánktól. Katonáink végrehajtották a parancsokat, amíg fegyverük, lőszerük, utánpótlásuk volt helyt álltak, dacoltak az időjárás viszonytagságaival. Az arcvonal több ponton való áttörése után – hogy elkerüljék a bekerítést – az alakulatok megkezdték visszavonulást. Ezt már gyakran jellemezte a szervezetlenség, esetenként a fejetlenség. Kitért a hadtörténészek máig fennálló tartozására, hiszen az oda beosztott mintegy 50 ezer munkaszolgálatos élete, tevékenysége, sorsa még feldolgozásra vár. Ezek után ismertette, hogy a kiállítás mely témaköröket hogyan dolgozott fel. Hiszen voltak itt eredeti dokumentumok, fényképek, fegyverek és egyéb tárgyi emlékek, melyek mind ehhez a témához kapcsolódtak.
Miskolcról a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség négy tagja volt jelen a rendezvényen. Köszönjük a szervezőknek a meghívást és gratulálunk a tartalmas és szép programokhoz. Úgy éreztük, hogy ezzel a rendezvény sorozattal a város méltóképpen emlékezett a Don kanyarban, illetve a II. világháborúban hősi halt katonáira.

http://baz.katasztrofavedelem.hu