A német távközlési óriás, a Deutsche Telekom úgy döntött, új szolgáltató központját nem Magyarországon, hanem Szlovákiában hozza létre. Decemberben napvilágot látott információk alapján még úgy tűnt, ez a két ország van még versenyben a több millió eurós beruházásért. Azt, hogy a Magyarországon kivetett telekommunikációs különadó milyen szerepet játszott a döntésben, egyelőre nem tudni.

A Hospodárske Noviny információi szerint a több mint 500 munkahelyet létrehozó beruházás végül Szlovákiában jön létre, hivatalosan azonban a német telekommunikációs vállalattól nem erősítették meg a hírt. Egyelőre azonban nem is cáfolták a lap értesüléseit, Sylvie Braunle, a Deutsche Telekom vállalati kommunikációs részlegétől azt mondta, Szlovákia üzleti szempontból vonzó ország, és a végső döntésnél több tényezőt is figyelembe vesznek majd, bár azt nem említette, mik ezek a feltételek.

Szlovákia mellett a lap információi szerint az döntött, hogy az országban már használják az eurót, és Bécs közelsége is fontos szerepet játszott, hiszen a sok külföldi munkavállaló esetén nem elhanyagolható, hogy Bécs, mint Európa egyik fontos légikikötője könnyen elérhető.

Portfolio.hu