A rendőrség nem engedélyezte az idei budapesti melegfelvonulást – értesült hétfőn a mandiner.hu internetes portál.

A hír szerint a Szivárvány Misszió Alapítvány június 18-ára, délutánra tett bejelentést egy rendezvényre, amely a Hősök terét, az Andrássy utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Kossuth teret érintette volna. Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta a rendezvényt; a jogerős döntés a közlekedés aránytalan sérelmére hivatkozik – írta az internetes lap. A döntés állítólag jogerős, nem lehet fellebbezni ellene. A BRFK az ügyben későbbre ígért tájékoztatást.

A Szivárvány Misszió Alapítvány a TASZ, a Helsinki Bizottság, valamint az Amnesty International budapesti és londoni irodájának támogatásával bíróság előtt akarja megtámadni a határozatot – tudta meg az Index.hu. A hírportál kérdésére, hogy más útvonal elfogadható-e, Steigler Sándor, az alapítvány vezetője azt válaszolta: nem akarnak a város szélén felvonulni, készek egyeztetni más belvárosi útvonalról, a Parlament elé azonban mindenképpen szeretnének elmenni, mert azt szimbolikus helyszínnek tartják.